Múzeumi Húsvét a Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében

Diákoknak és felnőtteknek egyaránt szervezte meg a Helytörténeti Gyűjtemény „Múzeumi Húsvét” elnevezésű rendezvényét, melynek keretében egész héten érkeztek az iskolákból osztályok. Csütörtökön délután pedig a felnőttek érkeztek kézműves foglalkozásra. Bemutatásra kerültek az itt őrzött hímes tojások és régi húsvéti képeslapok is.

Múzeumi Húsvét a Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében

Csurgó Város Helytörténeti Gyűjteménye muzeális tárgyainak folyamatos megóvása mellett igyekszik több rendezvényt szervezni a lakosság számára. Hagyományosan olyan ünnepekhez is kapcsolódva, mint a Húsvét. Március 26-án, csütörtökön délután várták az érdeklődőket egy egész hetes programjuk egyik részeként, amely a „Múzeumi Húsvét” elnevezést kapta.

 

A rendezvény nem véletlenül volt több napos, az iskolásokat várták a szervezők kézműves foglalkozásokkal.

 

A Helytörténeti Gyűjtemény programja, az intézmény dolgozóinak köszönhetően ingyenes volt. Tüske Anita azonban zárásként elmondta, adományokat továbbra is szívesen elfogadnak, hiszen rendkívül kevés pénzből tudnak gazdálkodni, rendezvényt szervezni a város nehéz anyagi helyzete miatt.