Négy előterjesztést tárgyaltak a képviselők

Rendkívüli ülésre hívta össze Füstös János polgármester a képviselőket. Egy helyi kiosztású anyaggal együtt, négy előterjesztés várt döntéshozatalra. A napirendi pontok főként a város idei költségvetését érintették, illetve egy korábbi határozatnak megfelelően, a számlavezető pénzintézet váltásához szükséges, további lépések kerültek megtárgyalásra. Ezen kívül egy közbeszerzési eljárás nyertesét választották ki.

Négy előterjesztést tárgyaltak a képviselők

Augusztus végétől több rendkívüli ülésre került sor városunkban. Nem volt ez kivétel az októberi hónapban sem, ugyanis Füstös János polgármester október 13-án, csütörtökön délután döntéshozatalra hívta össze a képviselőket.


A tárgyalt négy előterjesztés közül három szorosan kapcsolódott egymáshoz. Elsőként az idei évi költségvetést módosították, majd az ehhez tartozó, úgynevezett „kitekintő” határozatot fogadták el. Ezekbe az egy hónappal ezelőtt elfogadott hitelfelvétel került feltüntetésre.


A harmadik napirendi pont egy folyószámlahitel felvételéről szólt, melyre a bankváltás miatt volt szükség. Az eddigi számlavezető pénzintézetnél kell ezzel rendezni a tartozást, hiszen nyilvánvalóan csak úgy lehet lezárni az eddigi számlát, és elindítani az újat.


Utolsóként egy közbeszerzési eljárás nyertesét választották ki, a sportcsarnok és a mellette épülő szabadidőcentrum nagyobb kapacitású transzformátor állomásának a kiépítésére, amely a megnövekedett áramszükséglet miatt fontos.


Műsor

Április 18. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

00.07: Képújság

 

Április 19. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

14.25: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár