Nem fogadta el a testület a költségvetés-tervezetet

Nem fogadta el a képviselő testület a város idei évre vonatkozó költségvetési tervezetét. Kérdések hangzottak el az önkormányzat Gazdasági és Pénzügyi Irodájának a vezetőjéhez, aki rögtön válaszolt ezekre. A szavazásnál három „igen” és három „nem” született, vagyis el lett utasítva az első beterjesztés.

Nem fogadta el a testület a költségvetés-tervezetet

A február 13-án megtartott testületi ülés legfontosabb előterjesztése nyilvánvalóan a város 2025-ös évi költségvetési tervezete volt, melyet másodikként tárgyaltak. Kettő bizottság is véleményezte előzetesen és egymással összhangban mindegyik ugyanazokat a változtatásokat javasolta, melyek nem a számadatokat érintették.

 

Elsőként Kozmáné dr. Radák Edina szólt a költségvetéshez. Az önkormányzati képviselőnő kérdéseket is megfogalmazott, illetve rajta kívül Szecsődi Istvánné szinten, melyekre a Gazdasági és Pénzügyi Iroda vezetője válaszolt.

 

Az ülésen a polgármesteren kívül öt képviselő vett részt. A szavatok pedig egyenlő arányban oszlottak meg: hárman „igen”-nel, hárman „nem”-mel szavaztak. Ezzel nem kapta meg az első alkalommal benyújtott költségvetés a megfelelő számú támogatást, elutasításra került. A törvény szerint a tervezetet egyébként március 15-ig kell elfogadni, mert ha ez nem történik meg,szankciók sújtják Csurgót, nem kaphat teljes finanszírozást az államtól.

 

 

 



Műsor

Július 9. szerda

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból

17.38: Képújság

18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból

20.39: Képújság

 

Július 10. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.48: Forgószínpad – színházi magazin

20.17: 1920 – Az új Közép-Európa - dokumentumfilm

21.27: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.48: Forgószínpad – színházi magazin

23.17: 1920 – Az új Közép-Európa - dokumentumfilm

00.26: Képújság

 

 

 

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár