Március végén emlékeznek névadójukra a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. 27-én, pénteken reggel megtartott ünnepségen a magyar hadvezér, erdélyi fejedelem életének bemutatását követően, a tagintézmény vezetője mondott beszédet. Ezt követően került sor a koszorúzásra, illetve a műsorra. Zárásként könyvjutalmakat, elismeréseket vehettek át az azokat megérdemlő tanulók.
A szokásoknak megfelelően, az iskolazászló bevonulásával kezdődött március 27-én, pénteken reggel a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában az az ünnepség, melyen a diákok, tanárok és a meghívott vendégek emlékeznek meg az intézmény névadójáról, aki egyébként 1676. március 27-én született. Az elején az erdélyi fejedelem életútja került bemutatásra, melyet egy Ady Endre vers előzött meg.
Beszédet ebben az esztendőben Ledniczky Miklós Jánosné tagintézmény-vezető mondott. A folytatásban az iskola indulója került eléneklésre, melyet a kiváló zenei pedagógus, zenész házaspár, Horváth Endre és felesége, Aranka írt meg, illetve szerzett.
A megemlékezés elmaradhatatlan része a koszorúzás. A rendkívül kellemetlen, viharos időjárás miatt azonban ez az épületen belül zajlott és nem a bejárat mellett található Rákóczi-szobornál. A diákok most is virágokkal tisztelegtek, majd a koszorúk elhelyezése következett. A tornaterembe visszavonulva a mohácsi csata jelenetével készültek a tanulók.
Zárásként különböző díjakat, okleveleket, könyvjutalmakat vehettek át azok a diákok, akik kimagasló tanulmányi erdeményeikkel, szorgalmukkal, tanulmányi versenyeken elért helyezéseikkel kiérdemelték az elismerést.
Műsor
Április 10. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.55: Képújság
9.00: Csurgói Hírmagazin
9.55: Képújság
11.00: Csurgói Hírmagazin
11.55: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.55: Vallási Magazin – virágvasárnapi istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.45: Prés alatt - dokumentumfilm
15.03: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.55: Percek tánca - dokumentumfilm
17.47: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.55: Forgószínpad – színházi magazin
20.20: Prés alatt - dokumentumfilm
20.35: Percek tánca - dokumentumfilm
21.28: Képújság