Nyári szabadidős programok

Július elejét írunk, tombol a nyár, javában tart a nyári szünet. Csurgón nem könnyű feladat a dolgozó szülőknek az óvodás és általános iskolás korú gyermekeik felügyelete és elhelyezése. Ebben segítenek a városi óvodák, az általános iskolák és a közösségi ház is.

Nyári szabadidős programok

Az iskolai tanév leginkább várt időszaka a nyári szünet. Főleg igaz lehet ez az idei tanév esetében, hiszen a járvány elleni védekezés mindenkitől megnövekedett energia befektetést követelt. A járványhelyzet miatt elmaradtak a nyári szabadidős programok is. Az Eötvös József Általános Iskolában idén közel 100 kisdiáknak, elsősorban táboroztatással tudnak lehetőséget biztosítani.

 

A Csurgói Óvodáknál jól bevált szokás, hogy felmérik a szülői igényeket, hogy milyen formában szeretnék igénybe venni a nyári óvodai ellátást. Jelenleg közel 80 gyermek vesz részt a nyári lehetőségben.

 

A Csokonai Közösségi Ház jelenlegi átépítése miatt a Történelmi park ideális helyszín arra, hogy szabadidős táborokat szervezzenek.

 

Az értékesen eltöltött szünidő célja alapvetően a pihenés, a rekreáció. Ezek a szabadidős programok feltehetően segítenek abban, hogy a diákok és tanárok egyaránt ősszel megújult erővel folytathassák a következő tanévet.

 

 

 



Műsor

Április 15. hétfő

18.29: Kvantum – tudományos magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

20.00: Képújság

22.00: Csurgói Híradó

22.18: Így történt – archívműsor

23.00: Kvantum – tudományos magazin

23.32: Képújság

 

Április 16. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.18: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.18: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.18: Így történt – archívműsor

14.00: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.18: Képújság

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

20.00: Kvantum – tudományos magazin

20.32: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár