Átadásra kerültek a 2025-ös esztendőt érintő Somogyi Értékdíjak. Ez alkalommal öt csurgói részesült ebben az elismerésben. Az átadó ünnepségre február 26-án került sor a Vármegyeháza dísztermében.
Az érték nem csupán tárgy, épület vagy hagyomány. Az érték tudás, közösség, szorgalom és kitartás. Az érték múltunk öröksége, jelenünk teljesítménye és jövőnk ígérete egyszerre. Ezeket a gondolatokat Bíró Norbert, a Vármegyei Közgyűlés elnöke fogalmazta meg a Vármegyeháza Dísztermében, a 2025-ös esztendő Somogyi Értékdíjainak az átadási ünnepségén. Vörös Mátyás közgyűlési alelnök, a Somogy Vármegyei Értéktár Bizottság elnöke rövid köszöntőjében elmondta: Somogy élen jár az értékek, kincsek megőrzésében, ugyanis eddig már 211-nek adhatták oda. Kiemelte a települési értéktárak munkáját, melyért köszönetet mondott. Tavaly negyven javaslat érkezett, melyből 15 kaphatta meg az elismerést. Ezek között pedig öt csurgói. A csurgói kiválasztottak közül Jankovics Imre népművész, dudakészítő neve nem biztos, hogy mindenkinek ismerősen cseng. Pedig munkássága mindenképpen kiemelkedő.
Ahogy Eszter említette, Csokonai somogyi tartózkodását Violáné Bakonyi Ibolya, a református iskola könyvtárvezetője írta meg és küldte be bírálatra.
A felterjesztők nyilván örömmel vették tudomásul, hogy az ő munkájuk is értékes volt, hiszen ezzel mindenképpen nagy dolgot tettek. Az utókor ugyanis ezeket biztosan megismerheti majd, nem vesznek homályba azok a személyek, akik hosszú évtizedes munkásságukkal kiemelkedőt alkottak, példaképpé váltak, illetve az épületek történelmi fontossága és jelentősége. Természetesen vannak még további értékek is, amelyek méltók, hogy különleges bánásmódban részesüljenek.
Műsor
Április 10. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.55: Képújság
9.00: Csurgói Hírmagazin
9.55: Képújság
11.00: Csurgói Hírmagazin
11.55: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.55: Vallási Magazin – virágvasárnapi istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.45: Prés alatt - dokumentumfilm
15.03: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.55: Percek tánca - dokumentumfilm
17.47: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.55: Forgószínpad – színházi magazin
20.20: Prés alatt - dokumentumfilm
20.35: Percek tánca - dokumentumfilm
21.28: Képújság