Az ökumenikus imahét első napján, vagyis január 20-án, Bödecs Pál gondolatait hallhatták a hívek a Jézus Szíve Katolikus Templomban. A nyugalmazott református lelkész a hét alapigéjének megfelelően, János evangéliumából olvasta fel az igét, prédikációja alapjául.
A 2025-ös esztendő ökumenikus imahete Csurgón január 20-tól 24-ig tartott. Az első alkalomra a Jézus Szíve Római Katolikus Templomban került sor. Január 20-án, hétfőn a bevonulást követően Göndics János esperes, plébános házigazdaként köszöntötte lelkésztársait és a megjelent híveket, ismertetve az idei alkalmak tematikájának lényegét.
Az ökumenikus imahét első napjának alapgondolatát Bödecs Pál ismertette a megjelent hívekkel, amely a következőképpen szólt: „Hiszünk egy Istenben, mindenható Atyában, Mennynek és Földnek, minden látható és láthatatlan dolgoknak teremtőjében”. Ez alapján a következőket fogalmazta meg.
A közös alkalom végén, az áldásokat követően hangzott el az utolsó ének, majd befejezésként, az elmúlt esztendők szokásainak megfelelően, a Himnusz hangjai csendültek fel.
Műsor
Február 14. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.40: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin
10.40: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.40: Vallási magazin – mise a Szentlélek Templomból
14.20: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.40: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.40: Forgószínpad – színházi magazin
20.15: Közelítés a fényhez - dokumentumfilm
21.08: Képújság