Sajtótájékoztatón kerültek bemutatásra a legújabb fejlesztések

Új bölcsőde építése, A Mesevár Óvoda épületének a teljes felújítása, csapadékvíz elvezetés megoldása újabb kettő utcában, illetve több helyszínen parkosítás, fásítás, játszótér felújítás és városszépítés. Ezek azok a legújabb fejlesztések, melyekre pályázati forrást nyert Csurgó és a következő időszakban megvalósulhatnak. Mindezt egy sajtótájékoztató keretén belül jelentette be Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Füstös János polgármester.

Sajtótájékoztatón kerültek bemutatásra a legújabb fejlesztések

Sajtótájékoztatót tartott Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Füstös János. Az eseményen Csurgó legújabb fejlesztései kerültek bemutatásra, melyre pályázati forrást sikerült nyerni. Elsőként városunk polgármestere szólt mindezekről. Legelőször is egy kisgyermekeket érintő beruházás volt a téma.

 


Egy másik fejlesztés az eggyel nagyobb korosztályt, vagyis az óvodásokat érinti. Végezetül az „Élhető település” program keretében elnyert forrásról szólt, amelyből több minden valósulhat meg.

 


Szászfalvi László örömét fejezte ki, hogy Csurgón már hosszabb ideje töretlenül valósulnak meg a kisebb-nagyobb fejlesztések, amelyek minden korosztályt érintenek.

 


A sajtótájékoztató zárásaként Szászfalvi László először a bölcsődére, majd a Mesevár Óvoda felújítására vonatkozó, végezetül pedig az „Élhető település” program kapcsán elnyert pénzösszegről szóló támogatási okiratot nyújtotta át Füstös János polgármesternek.