Sok gyermek jött el a Csurgó Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának nyusziváró ünnepségére, amely a Sótonyi László Sportcsarnok emeleti termében került megtartásra. Kézműves foglalkozások és arcfestés várta őket, és természetesen nem mentek haza üres kézzel. Mindenki hazavihetett egy húsvéti ajándékcsomagot a szervező civil szervezetnek, az önkormányzatnak és Szászfalvi László országgyűlési képviselőnek köszönhetően.
Tavaly természetesen nemzetiségi önkormányzati választásokra is sor került júniusban, melynek eredményeként új elnöke lett Csurgó Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzatának Fekete János személyében. Tervei között a legfontosabbnak a helyi és a környékbeli roma gyermekek segítését, támogatását tartja.
Ahogy Fekete János említette, karácsonykor már egy ajándékosztós rendezvényt szerveztek. Úgy gondolta, természetesen ez most sem maradhat el, így meghirdették a nyusziváró ünnepséget, melyre 16-án, szerdán délután került sor a Sótonyi László Sportcsarnok egyik első emeleti termében.
A gyermekek öröméhez többen is segítséget nyújtottak a nemzetiségi önkormányzatnak, hogy minél többen tudjanak ajándékkal hazatérni. Szászfalvi László országgyűlési képviselő és a város önkormányzata.
A nyuszivárásra sok gyermek érkezett szüleivel, de még így sem fogyott el az összes csomag. Az elnök elmondta, mindenképp el fogják juttatni a maradékot olyan rászoruló gyermekeknek, akik nem tudtak eljönni.
Az elnök végezetül elmondta, rendezvényeikhez és munkájukhoz nagy segítséget kap a a Csurgó Járási Család- és Gyermekjóléti Központtól, valamint a Napsugár Szociális Intézménytől és ezek egyesületeitől.
Műsor
Május 22. csütörtök
15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.45: Forgószínpad – színházi magazin
20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm
21.12: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin
22.45: Forgószínpad – színházi magazin
23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm
00.10: Képújság
Május 23. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.45: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin
10.45: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból
14.27: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.45: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.45: Forgószínpad – színházi magazin
20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm
21.12: Képújság