Több polgármesteri bejelentés az „Egyebek” napirendi pontban

Ilia Csaba polgármester ismét több bejelentést tett a május végi, soros ülésen, szokásosan az „Egyebek” napirendi pont keretében. Ezúttal öt témában adott információt. Elmondta, hogy a fogorvos felmondott, munkacsoportot állított fel a város kiadásainak csökkentése érdekében, tájékoztatott a versenyképes járások pályázat eredményéről. Ezen kívül még arról, hogy nyolc és fél millió Ft-ot kapott a város rendkívüli támogatást, illetve elmondta, az önkormányzat PR és marketing ügyintézőjének július elsejétől megszűnik az állása.

Több polgármesteri bejelentés az „Egyebek” napirendi pontban

Abban, hogy a május végi testületi ülés az eddigi leghosszabb döntéshozatalnak bizonyult október elseje óta, a legnagyobb szerepe az „Egyebek” napirendi pontnak volt, amelyben több mint egy órán keresztül vitáztak, ütköztették véleményeiket a képviselők és a polgármester. Az előterjesztés elején, bevezetésként több információ hangzott el Ilia Csabától. Elsőként arról tájékoztatott, hogy dr. Áfra Gergely Barnabás fogorvos benyújtotta felmondását.

 

A folytatásban azt közölte a képviselőkkel, hogy egy munkacsoport felállítását rendelte el.

 

Elbírálásra kerültek a Versenyképes Járások Program keretében beadott pályázatok. Ennek eredményéről is hangzott el információ.

 

Negyedikként az önkormányzatok rendkívüli támogatására benyújtott pályázatban elnyert összegről volt szó.

 

A bejelentéseket követően gyakorlatilag szinte számolatlanul jöttek a képviselői hozzászólások. Több téma is komolyabb vitát váltott ki, elsősorban a fogorvos körül kialakult helyzet, mi lehetett az oka a felmondásának. Erről több vélemény került megfogalmazásra, éles véleménykülönbséget, veszekedést kiváltva. A napirendi pont megtárgyalásánál szó volt még a négy képviselő által korábban beadott interpellációról, A Napsugár Szociális Intézmény, valamint a Járási Családsegítő Központ és Szolgálat kiköltöztetéséről, illetve a Csurgó TV nehéz helyzetéről is, amely az önkormányzat által ki nem fizetett számláiból adódik.

 

 

 



Műsor

Július 9. szerda

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.47: Vallási Magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból

17.38: Képújság

18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.47: Vallási Magazin - istentisztelet az Evangélikus Templomból

20.39: Képújság

 

Július 10. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.48: Forgószínpad – színházi magazin

20.17: 1920 – Az új Közép-Európa - dokumentumfilm

21.27: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.48: Forgószínpad – színházi magazin

23.17: 1920 – Az új Közép-Európa - dokumentumfilm

00.26: Képújság

 

 

 

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár