Vidám rendezvényen búcsúztatta az őszt a nyugdíjas klub

Zenés, vidám műsorral egybekötött őszbúcsúztató rendezvényt tartott az Őszirózsa Nyugdíjas Klub. Az eseményre meghívta a környékbeli klubokat is, viszonozva az év közbeni szíves vendéglátásukat. A délutáni órákban természetesen nem maradhattak el a kötetlen beszélgetések sem, amelyekben felelevenítésre kerültek az eltelt egy év közös pillanatai.

Vidám rendezvényen búcsúztatta az őszt a nyugdíjas klub

Közös énekkel kezdődött az a kedd délutáni rendezvény, melyet az Őszirózsa Nyugdíjas Klub szervezett. A közösségi ház nagytermében megtartott eseményre vendégek is érkeztek, több helyszínről.


„Zákányból, Gyékényesről, Berzencéről és Iharosból érkeztek a társklubok, akik egy-egy év közbeni rendezvényen vendégül láttak bennünket. Viszonozni szeretnénk nekik a kedvességüket” – mondta Balogh Csaba elnök.


A vidám rendezvényre természetesen műsorral is készültek a házigazdák. Egyaránt nagy sikert aratott a néma jelenetük és a zenés, táncos produkciójuk.


Az Őszirózsa Nyugdíjas Klubnak ezzel a rendezvénnyel még nem zárul le az idei esztendő, hiszen lesznek még saját szervezésű programjaik a szűk másfél hónap alatt.