Lakossági fórumot tartott a képviselő-testület csütörtökön a közösségi házban, ahol több téma is felmerült. A legnagyobb vitát a város jelenleg el nem fogadott költségvetési tervezete okozott.
Egy levél került felolvasásra az annak a lakossági fórumnak az elején, amely február 20-ára, csütörtökön 17 órára lett meghirdetve a közösségi ház nagytermébe. Az a négy önkormányzati képviselő írta távollétük megindoklásaként, aki nem jött el erre az alkalomra.
A fórumra hat napirendi pont lett meghatározva. Az elmúlt időszak tevékenysége, a folyamatban lévő és a tervezett beruházások, harmadikként pedig a város költségvetése, melyről Ilia Csaba polgármester adott egy bővebb, bevezető tájékoztatást.
Napirendi pont volt még a csurgói egészségügyi ellátás helyzete és a tervezett rendezvények. A végén az „Egyebek”-ben a lakossági észrevételek kaptak főszerepet. Elsőként Sass László hosszasan sorolta észrevételeit. Ő is részt vett a költségvetést tárgyaló testületi ülésen több érdeklődő között, ahol Deres János arra szeretett volna választ kapni, a képviselők miért nem indokolják meg, hogy miért szavaztak „igen”-nel és miért „nem”-mel. Sass László erre is rákérdezett egyetértve ezzel. Ezt a felvetést támogatta Ilia Csaba is, aki megerősítette, nem érti, miért nem került indoklásra a költségvetési tervezet elutasítása. Ulrich Róbert a támogató szavazatának magyarázatát most megtette. Ezt követően kisebb vita alakult ki.
A költségvetéshez volt további észrevétel is, mégpedig egy másik járásbeli kistelepülés polgármesterétől, aki egy Csurgó által kapott állami támogatást említett meg. Erre ismét Ilia Csaba reflektált, aki elégedetlenségét fejezte ki a kapott összeg miatt. A lakossági fórum az esti órákban ért véget.
Műsor
Március 17. hétfő
18.27: Kvantum - tudományos magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.18: Így történt – archívműsor
19.56: Képújság
22.00: Csurgói Híradó
22.18: Így történt – archívműsor
22.56: Kvantum - tudományos magazin
23.28: Képújság
Március 18. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.18: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.18: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.18: Így történt – archívműsor
14.06: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.18: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.18: Így történt – archívműsor
19.56: Kvantum - tudományos magazin
20.28: Képújság