Az EHF Kupa harmadik körében a Csurgói KK

Az EHF Kupa második fordulójának visszavágóján dicséretesen küzdött a belga Bocholt csapata. A Sótonyi legénység azonban a sorozatos hibák és kihagyott ziccerek ellenére nem adta fel. Küzdött a Csurgó és az akaraterő vitte őket a siker felé vezető úton. Az izgalmas hajrá végén egy gólos hazai siker született, így továbbjutott a Csurgói KK a nemzetközi kupa harmadik fordulójába.

Az EHF Kupa harmadik körében a Csurgói KK

Az első találatot a vendégek szerezték, de gyorsan érkezett a válasz a hazai oldalról. Ezután felváltva estek a gólok egészen a tízedik percig. A csurgói támadások rendre elhaltak és Sótonyi László időt is kért, hogy rendezni tudják a sorokat. Az időkérés után még hosszú ideig kellett várni az első találatra, de sajnos az ellenfél góljait gyarapította. A belga csapat nagy lendülettel játszott, sorra eredményesen fejezte be a támadásait és a kiváló játékuknak köszönhetően három góllal is elhúztak. A félidő végére felzárkózott a hazai gárda, de még így is egy gólos előnyről várhatta a folytatást a Bocholt. A második félidő is vendégtalálattal indult, amire még jött egy válasz, de az azt követő hat támadás nem hozott számottevő eredményt, de szerencsére ebben a periódusban az ellenfélnek sem sikerült semmi. A negyvenedik percben kapust cseréltek a somogyiak és Bartucz egyből védéssel mutatkozott be és ekkor úgy tűnt, hogy megtört a jég. A Csurgó a 47. percben Hornyák büntetőjével kiegyenlített, de a támadások továbbra is akadoztak. A ziccerek nem akartak bemenni a belga kapuba. Bartucz azonban jó cserének bizonyult, és kiváló védéseivel segítette és felpörgette a csapatát. Öt perccel a vége előtt Csavor találatával átvette a vezetést a Csurgó, de erre három góllal válaszolt a Bocholt. Az utolsó két percet egálról kezdték a csapatok. Hornyák büntetőből megszerezte a vezetést, de egyenlített a vendég együttes. Az 59. perc rengeteg izgalmat hozott. Hanusz góljával megszerezte az előnyt a Csurgó, amelyet a lelkes vendégek hamar kiegyenlítettek, majd újra hazai találat következett, és három másodperccel a vége előtt egy gólos csurgói vezetést mutatott az eredményjelző. A belgák még egy gyors gólt szereztek, de a dudaszó után került a hálóba a labda, így a találatot érvénytelenítették. Az izgalmas végjáték után kettős győzelemmel jutott tovább a Csurgói KK az EHF Kupa harmadik fordulójába.

CSURGÓI KK:

Balogh T.  – HORNYÁK P. 4 (3), CSAVOR 3, OSLAK 2, MIKITA J. 4, Pordán , Gazdag T.1.

Csere: BARTUCZ (kapus), Halász L.1, Asztrasapkin 4 (1),Jerebie 3, HANUSZ 2, Rodrigues, Radjenovics, Hadziomerovic, Faluvégi.

Edző: Sótonyi László 

BOCHOLT:

ALBERTS – Wertelaers 1,Spooren 3, B. KEDZIORA 4 (2), VALKENBORGH 4, D. KEDZIORA. 3, Zmavc 1. 

Csere:Leroy (kapus), J. Lamers , PUCNIK 5, B., Winters, Kittel, Cremers 2, .

Edző: Korneel Douven, Bart Lenders

 

Csurgó, 800 néző

V: E.Vitaku, A.Vitaku (koszovóiak)

Az eredmény alakulása. 11. p.: 3–3. 16. p.: 4–6. 21. p.: 5–8. 28 p.: 9-10. 37. p: 12–14 47. p.: 17-17. 55. p.: 20-21. 57. p.: 20-22. 59. p.: 23-23.

Kiállítások: 4 ill. 4 perc

Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2.

Továbbjutott a Csurgói KK 58-46-os összesítéssel.

MESTERMÉRLEG:

Sótonyi László: Nem játszottunk jól, de a csapat szíve és akaratereje vitt előre bennünket. Nagyon örülünk, hogy kettős győzelemmel jutottunk tovább a következő körbe. Kíváncsian várjuk a jövő keddi sorsolást.

Bart Lenders: Abban bíztunk, hogy a múlt heti produkciónk után a visszavágón jobban fogunk játszani. A mérkőzés végéig így is történt, de sajnos egy góllal alulmaradtunk a Csurgó ellen. Büszke vagyok a csapatom teljesítményére. Nem érdemeltünk vereséget.

 

Fotó: Szabados Árpád