Az utolsó percben sikerült pontot szerezni a NEKA ellen

A Tatabánya elleni hazai mérkőzést követően újabb itthon összecsapásra került sor a férfi kézilabdázóink számára a bajnokság harmadik fordulójában. Ez alkalommal a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljai ellen. Sajnos elég gyenge játékot produkáltunk, szinte végig vezettek a vendégek, volt, hogy négy góllal is. Az utolsó percben azonban sikerült kiegyenlítenünk és egy pontot szereznünk, kihasználva az ellenfél hibáit.

Az utolsó percben sikerült pontot szerezni a NEKA ellen

Ahogy Alem Toskic, férfi kézilabda csapatunk vezetőedzője a Tatabánya elleni mérkőzés utáni értékelésében megfogalmazta, a NEKA elleni mérkőzésen kezdődik meg igazán együttesünknek az új bajnoki évad. A szintén hazai pályán lejátszott találkozón az első negyedóra sorminta szerint alakult: minden csurgói gólra jött a válasz. A folytatásban azonban döntetlennél mi kihagytuk, a vendégek betaláltak támadásukból, így először a mérkőzés folyamán átvették a vezetést. Nem volt gólgazdag a meccs, hiszen a védekezések jól működtek, mögöttük pedig kiváló kapusteljesítmények voltak mindkét csapatnál. De a Kézilabda Akadémia fiataljai láthatóan élesebbek, motiváltabbak voltak. Csak futottunk az eredmény után folyamatosan, a szünetig nem sikerült behozni a hátrányunkat, 11:12 volt ekkor az állás.
A második félidő három vendégtalálattal kezdődött, melynek következtében négyre duzzadt az előnyük. Nem játszottunk jól, de megint csak jól küzdöttünk. Az ellenfél fáradtságból adódó hibáit ki tudtuk használni, de ez arra volt elég, hogy szorosabb legyen az állás: egy-két találaton mozgott a különbség. Persze nem mi vezettünk továbbra sem. Az 56. percben azonban meg lett az eredménye, utolértük a NEKA-t 25:25-nél. Ehhez kellett Rok Zaponsek hétméteres védése, melyet az 59. minutumban ismét bemutatott egygólos hátrányunknál, gyakorlatilag meccslabdát hárítva. Jobbszélsőnk, Szűcs Balázs 55 másodperccel a vége előtt egyenlített, mentve egy pontot ezzel, hiszen a vendégek hiába támadtak nem tudtak gólt szerezni. Ehhez kellett Rok Zaponsek újabb védése kicsivel a lefújás előtt. Csurgói KK – Nemzeti Kézilabda Akadémia 27:27.

 

Alem Toskic értékelésében úgy fogalmazott, ezen a találkozón nem érdemeltük meg az egy pontot. Csalódottságát fejezte ki, elsősorban játékosaink hozzáállása miatt, melyet már edzésen is tapasztalt.

 

Az eddigi három fordulót követően egy ponttal rendelkezünk, de természetesen ez még a bajnokság kezdete.