Győzelemmel kezdte a tavaszi szezont férfi kézilabda csapatunk. Az első fordulóban a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljai látogattak el a Sótonyi László Sportcsarnokba. Együttesünk elég idény elejei formát mutatott, így szorosan alakult végig az összecsapás. Az egygólos félidei vezetésünket követően végül 26:24-re nyertünk.
Megkezdte a tavaszi szezon küzdelmeit férfi kézilabda csapatunk, a Nemzeti Kézilabda Akadémia fiataljait fogadva. A papírforma mindenképpen együttesünk győzelmét jósolta. Így is kezdtük a találkozót, hiszen a harmadik percben 3:1-re vezettünk. Ezt követően azonban gyorsan jött az első rövidzárlatunk, melynek köszönhetően nem sokkal később a vendégek fordítani tudtak és megléptek három góllal. Nagyon idény elejei formában játszottunk, eléggé szenvedve. Hétmétereseket, ziccereket hibáztunk. Ennek ellenére a 21. percben utolértük a NEKA-t 10:10-nél. Külföldi beállósunk, Matko Rotim percei következtek ezután. A következő négy gólunkat ő szerezte ugyanis. Eredményes játékának és feszesebb védekezésünknek köszönhetően kettővel mi vezettünk pár perc múlva. A félidő utolsó találatát a vendégek szerezték, mellyel együtt 16:15-ös hazai előnyt mutatott az eredményjelző a szünetben.
A második játékrészben tovább tudtuk tartani egy-két gólos előnyünket, de nagyobb különbséggel nem tudtunk elmenni. Sőt, a 44. percben egyenlített a NEKA, majd nem sokkal később már a vendég fiatalok álltak jobban, 23:21 arányban. Az újabb fordulást jobbszélsőnk, Gebhardt Ádám találata hozta az 57. perc elején, mellyel visszavettük a vezetést. A hátralévő időben pedig még kettő csurgói és egy NEKA találat született, utóbbi a lefújás pillanatában. Így alakult ki a végeredmény: Csurgói KK – HSA NEKA 26:24.
Műsor
Október 2. hétfő
18.20: Torna időseknek: kartorna állva
18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.17: Torna időseknek: kartorna állva
19.27: Így történt – archívműsor
20.05: Képújság
22.00: Csurgói Híradó ismétlés
22.17: Így történt – archívműsor ismétlés
22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
23.25: Képújság
Október 3. kedd
7.00: Csurgói Híradó ismétlés
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó ismétlés
10.17: Torna időseknek: talajtorna
10.27: Képújság
13.00: Csurgói Híradó ismétlés
13.17: Így történt – archívműsor ismétlés
13.55: Képújság
16.00: Csurgói Híradó ismétlés
16.17: Torna időseknek: talajtorna
16.27: Képújság
18.50: Torna időseknek: talajtorna
19.00: Csurgói Híradó ismétlés
19.17: Így történt – archívműsor ismétlés
19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
20.25: Képújság