Megkezdte a felkészülést a férfi kézilabdacsapat

Megkezdte a 2022/2023-as bajnoki szezonra a felkészülést a férfi kézilabdacsapat. Játékosmozgások, mint minden évben szinte minden együttesnél, természetesen voltak most is. Sőt, a szakmai munka erősítéseként Skaliczki László fogja segíteni Baranyai Norbert vezetőedző munkáját. A cél pedig nem más, mint az eddigi, hosszú évek alatt megszokott helyezésekhez hasonlóan, visszakerülni a legjobb hat közé.

Megkezdte a felkészülést a férfi kézilabdacsapat

Mindenképpen rendhagyó és szokatlan bajnoki évadot zárt májusban a férfi kézilabda csapat. Több nehézséggel is küzdöttek az egész szezon alatt, ami jelentősen kihatott arra, hogy viszonylag gyengébb helyezést értek el. Rosszul kezdte a szereplését az együttes, melynek következményeként november elején megköszönte az elnökség a nyáron érkezett spanyol vezetőedző, Mariano Ortega addigi munkáját.

 


Játékosváltozások most is voltak a keretben. A távozók mellett nyilván érkeztek újak, főként külföldről. De a szakmai stábot is igyekezett megerősíteni a klub. Skaliczki László segíti Baranyai Norbert vezetőedző munkáját.

 


A 2022/2023-as bajnoki szezonra nem kérdés, hogy mi az elnökség és a csapat célja. Visszakerülni az eddig megszokott zónába, vagyis az első hat csapat közé.

 


Természetesen a szurkolóknak és a kézilabdát szeretőknek idén sem kell megvárni a bajnokság kezdetét, hogy meccset láthassanak, hiszen ahogy eddig, most is több felkészülési összecsapásra kerül sor a Sótonyi László Sportcsarnokban.

 

 

 



Műsor

Április 18. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

00.07: Képújság

 

Április 19. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

13.47: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

14.25: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 14.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.14: Pilvax underground – dokumentumfilm

21.07: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár