Fantasztikus győzelmet aratott férfi kézilabda csapatunk az OTP Bank-PICK Szeged ellen. A vendégek Bajnokok Ligája mérkőzést játszottak hét közben, látszott rajtuk a fáradtság. Ez azonban abszolút nem von le együttesünk érdemeiből természetesen. A 32:27-es siker teljesen megérdemelt volt.
Azt a Szegedet fogadta férfi kézilabda csapatunk a múlt szombaton, aki előtte pár nappal még Dániában játszott egy rendkívül szoros mérkőzést, egyetlen góllal vereséget szenvedve egy kihagyott időn túli hétméterest követően. Mentális vagy fizikai fáradság azonban nem látszott az összecsapás elején a vendégeken. Kapusuk, Thulin jól védett, támadásban pedig eredményesek voltak. A hetedik percben 5:3-ra, majd a 13-ban 7:4-re vezettek. Ekkor jött jelentős változás a meccs képében. A mi hálóőrünk, Holló Balázs sorban fogta a lövéseket, támadásban pedig nem tudtunk hibázni. Hihetetlen, de ekkor egy 7:0-ás etapot mentünk, 11:7-re megfordítva az állást. Nagyon fegyelmezetten kézilabdáztunk, magas színvonalú csapatjátékot mutatva. A Szeged nyilván mindent megpróbált de kettőnél közelebb nem tudott jönni. Beállónk, Papp Tamás szünet előtti utolsó pillanatban szerzett találata a 15:12-es vezetésünket jelentette a félidőben.
Nagy gólpárbajjal indult a második játékrész. De ebben is mi voltunk a jobbak. Három-négy egységnyi távolságra sikerült tartani folyamatosan a Tisza-partiakat, akik az idő múlásával egyre feszültebbé, idegesebbé váltak. Ez főleg francia beállósukon, Jeremy Toto-n látszott elsősorban. De ezen a napon esélyük sem volt megtörni fegyelmezettségünket, így nem hogy közelebb tudtak volna jönni, hanem hatgólos hátrányba kerültek a 42. minutumban. Hihetetlenül higgadt játékunkat azonban továbbra is meg sikerült őrizni, szinte fáradhatatlanul játszva. Remek gólokat lőttünk, jól védekeztünk és a kapuban is nagyon rendben voltunk. Az 58. perc közepén sikerült feljönnie a Szegednek három különbségre, de itt ellőtték az utolsó puskaporukat is, innét már csak mi tudtunk eredményesek lenni, óriási győzelmet aratva. Csurgói KK – OTP Bank-PICK Szeged 32:27.
A vendégek mestere, Michael Apelgren elmondta, mentálisan nagyon nem voltak rendben játékosai a hétközi dániai összecsapás miatt, és gyakorlatilag végig futottak az eredmény után. Vladan Matic ellenben nyilván nagyon elégedett volt együttesünk teljesítményével.
Műsor
Március 17. hétfő
18.27: Kvantum - tudományos magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.18: Így történt – archívműsor
19.56: Képújság
22.00: Csurgói Híradó
22.18: Így történt – archívműsor
22.56: Kvantum - tudományos magazin
23.28: Képújság
Március 18. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.18: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.18: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.18: Így történt – archívműsor
14.06: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.18: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.18: Így történt – archívműsor
19.56: Kvantum - tudományos magazin
20.28: Képújság