Nagyszerű győzelemmel kezdte a bajnokságot a női kézilabda csapat

Több játékos távozott és érkezett is a nyáron a női kézilabda csapathoz. Skaliczki László vezetőedző elmondása szerint, éppen ezért szinte teljesen meg kellett változtatni a taktikai elemeket. Úgy néz ki, jól sikerült, hiszen a nyitófordulóban, hazai pályán szép győzelmet sikerült aratni a rendkívül jó erőkből álló Mohács ellen. Ráadásul kettő kulcsjátékos nélkülözése mellett. Az idei NB I/B-s bajnokságban egyébként új lebonyolítási rendszert vezettek be.

Nagyszerű győzelemmel kezdte a bajnokságot a női kézilabda csapat

A tavalyi bajnokságra sajnos már nem tudott igazolni megfelelő számú játékost a női kézilabda csapat, így nem tűnt egyszerűnek számukra a jó szereplés. Skaliczki László vezetőedző irányításával azonban, kellemes meglepetésre, alaposan rácáfoltak erre a lányok.


Nyáron viszonylag nagy volt a játékos mozgás a csapatban, ami azért mindenképpen nehezebb felkészülési időszakot jelentett az új bajnoki évadra. Ennek ellenére az első összecsapás rendkívül jól sikerült, hiszen egy nagyon stabil és jó csapatot, a Mohácsot sikerült legyőzni hazai pályán 29:28 arányban.


Erre a bajnokságra a lebonyolítási rendszer alaposan megváltozott az NB I/B osztály tekintetében. Az alapvető elvárások természetesen ezzel együtt is meg vannak, és mindenképpen bízik a csapat a jó szereplésben.

 

 



Műsor

Október 28. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

19.43: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés

20.15: Luther Márton Békéscsabán – dokumentumfilm

20.47: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

22.43: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés

23.14: Luther Márton Békéscsabán – dokumentumfilm ismétlés

23.46: Képújság

 

Október 29. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

  7.42: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

10.42: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

13:42: Vallási magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból                   ismétlés

14.46: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

16.43: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2021. október 24.) ismétlés

19.43: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés

20.15: Luther Márton Békéscsabán – dokumentumfilm ismétlés

20.47: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár