Papírforma vereség a Veszprémtől

Papírforma vereséget szenvedett férfi kézilabda csapatunk hazai pályán a Veszprém ellen. A félidőben 19:14-re vezettek a vendégek, a vége pedig 40:29 lett a javukra.

Papírforma vereség a Veszprémtől

Nagynevű ellenfelet fogadott férfi kézilabda csapatunk a legutóbbi bajnoki fordulóban, ugyanis a Veszprém látogatott el a Sótonyi László Sportcsarnokba. A vendégek már az elején tudatosítani szerették volna, hogy senki ne reménykedjen meglepetésben. Az ötödik percben 4:1-re, a tizedikben 9:4-re vezettek, amikor Alem Toskic időt is kért. A folytatásban felélénkült a játékunk, pontosabbak, eredményesebbek lettünk. De mindez arra volt elég, hogy tartani tudtuk az ötgólos hátrányunkat, nem nőtt tovább. Mint kiderült, ez csak egy kis ideig volt így, hiszen a 23. percben nyolc gól volt a különbség. Ekkor azonban megráztuk magunkat és feljöttünk négyre. A szünet előtt azonban született egy veszprémi találat francia beállósuk, Fabregas révén, így alakult ki a pihenőre a 14:19-es eredmény.
A folytatásban gyakorlatilag a 37. percig szépen tartottuk magunkat, de innéttől nagyobb tempót diktált világhírű ellenfelünk, melynek következtében a 41. minutumban már kilenccel vezettek. A különbség aztán a folytatásban felduzzadt 13-ra. De ettől függetlenül becsülettel mentünk, küzdöttünk, hajtottunk a lefújásig. Csurgói KK One Veszprém HC 29:40.

 

Március 22-én, tehát most szombaton Szegeden lépett pályára együttesünk és sajnos a másik nemzetközileg egyaránt kiemelkedő csapattól is sima vereség lett a vége. 18:15-ös félidei vezetést követően, 42:26-ra nyertek a Tisza-partiak.

 

 

 



Műsor

Május 22. csütörtök

15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.45: Forgószínpad – színházi magazin

23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

00.10: Képújság

Május 23. péntek

7.00: Csurgói Hírmagazin

7.45: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin

10.45: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

14.27: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.45: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár