Remek második félidei játék

Remek második félidei játékának köszönhetően nyert magabiztosan férfi kézilabda csapatunk a Gyöngyös elleni rangadón. Az első játékrészt követően a vendégek vezettek 10:9-re, de a vége 28:22 lett együttesünknek, értékes pontokat szerezve ezzel.

Remek második félidei játék

Egyaránt 11-11 ponttal állt férfi kézilabda csapatunk és a Gyöngyös a tabella hetedik és nyolcadik helyét elfoglalva a csurgói rangadójuk előtt, melyre múlt héten, szombaton került sor. Ősszel döntetlent játszottak egymással. A Sótonyi László Sportcsarnokban történt, mostani összecsapás szintén szoros játékot, nagy küzdelmet ígért. Ezt az első félidő abszolút igazolta is. A vendégek kezdték a gólgyártást a harmadik percben. A vezetést a kilencedik minutumban sikerült átvennie játékosainknak, 4:3-ra. Jobbátlövőnk, Brajovics volt elemében, az első öt találatunkból négyet ő szerzett. 5:5-ös állásnál hat percre befagyott az eredmény, ahonnét együttesünk tudott elmozdulni. Kevés gól esett a hatásos védekezésnek köszönhetően, ami mindkét oldalon megvolt. Sajnos az utolsó négy percben nem tudtunk betalálni, míg a Gyöngyös egyszer, hétméteresből, így ők mehettek 10:9-es előnnyel a szünetre. Ráadásul elvesztettük egyik balátlövőnket, aki időn túli szabaddobásból alaposan fejbe lőtte az ellenfél egyik sáncoló játékosát. A játékvezetők, az eset visszanézését követően, teljesen jogosan mutatták fel Mirko Hercegnek a piros lapot.
Alaposan bekezdtek a vendégek a második játékrész elején, ugyanis 12:9-re megléptek. Szerencsére gyorsan egalizáltunk, de a vezetést nem tudtuk átvenni. 15:16-nál azonban megtört a jég. Háromszor voltunk eredményesek zsinórban, melynek köszönhetően kettővel megléptünk. Csapatkapitányunk, Szeitl Erik megkapta harmadik kettőperces kiállítását, így ő is korábban fejezte be a meccset. Mindez nem törte meg a lendületünket. Holló Balázs lépett elő főszereplővé a kapunkban. Zseniálisan védett, több bravúrt is bemutatva. A góljaink pedig csak egyre szaporodtak. 25:20-as előnyünknél, védekező specialista játékosunknak, Vasvári Ádámnak egyből felmutatták a csapatunkat nem nagyon szerető játékvezetők a piros lapot, egyértelműen túlzott szigorral büntetve őt. De ez sem állította meg a csurgói rohamokat. A Gyöngyös zavarodott meg, vagy talán fáradt el a küzdelemben. Holló Balázs az utolsó öt percben további védésekkel vitte be a kegyelemdöfést az ellenfélnek, a magabiztos győzelem egyik főszereplőjeként. Csurgói KK – HE-DO B Braun Gyöngyös 28:22.

 

A mérkőzést követő hét elején kiderült, hogy Vladan Matic a folytatásban a Vojvodina vezetőedzője lesz, miután a szerb bajnok kivásárolta őt csurgói szerződéséből. Utódja az egykor Csurgón már játékosként és szakemberként is bizonyító, Alem Toskic lett.

 

 

 



Műsor

Március 17. hétfő

18.27: Kvantum - tudományos magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

19.56: Képújság

22.00: Csurgói Híradó

22.18: Így történt – archívműsor

22.56: Kvantum - tudományos magazin

23.28: Képújság

 

Március 18. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.18: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.18: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.18: Így történt – archívműsor

14.06: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.18: Képújság

19.00: Csurgói Híradó

19.18: Így történt – archívműsor

19.56: Kvantum - tudományos magazin

20.28: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár