Újabb nagy csata, szép győzelemmel

Újabb nagy csatát sikerült hazai pályán megnyernie férfi kézilabda együttesünknek. A Nagypénteken megtartott mérkőzésen a Komló három gólos hátrányból fordított az első félidőben, és kettővel vezetett a szünetben. A második játékrészben azonban elfáradtak a vendégek jól játszó csapatunk ellen, 31:26 arányú vereséget szenvedve. Ezzel bebiztosították játékosaink jelenlegi, hetedik helyüket a tabellán.

Újabb nagy csata, szép győzelemmel

Eredetileg Húsvét előtti szombatra volt tervezve élvonalbeli férfi kézilabdázónk legutóbbi hazai összecsapása, de végül Nagypéntekre rakták át a találkozót a Carbonex-Komló ellen. Ősszel óriási csatában 33:32-re sikerült nyernünk idegenben egy végletekig kiélezett csatában. Most is erre lehetett számítani. Jó formában lévő jobbátlövőnk, Brajovic szerezte az első kettő gólunkat, de a vendégek tapadtak ránk, igaz, nálunk volt az előny folyamatosan. Remek védekezésünk megadta az alapot, hogy a 13. percben 6:3-ra meglépjünk. De a Komló is határozottabbá tette védekezését a sok évet Csurgón játszó Borsos Tamás vezérletével, elöl pedig Jerkovic és Menyhárt találataival egyre közelebb jöttek. Olyannyira, hogy beállósuk, Szrnka duplázását követően, a 21. minutumban utolértek bennünket. 9:9 volt ekkor az állás. Sajnos a szünetig hátralévő időben is inkább a Komló akarata érvényesült, és egy időntúli hétméterest értékesítve 15:13-ra vezettek a félidőben.
Ráadásul kettős emberhátrányban kezdhettük a második játékrészt, ugyanis Tóth Péter és Papp Tamás is ki volt állítva, utóbbi kettő plusz kettő, vagyis négy percre. De így is zseniálisan kézilabdáztunk, hiszen a 36. percben már megint nálunk volt az előny. Ebben hathatós segítséget nyújtott a kapunkban Füstös Ádám. Pillanatokkal később pedig már hárommal mentünk. A bányász csapat a 45. percben azonban egyenlített és félő volt, hogy megismétlődik az első félidő krónikája. De szerencsére nem így lett. Elég jó tempót diktáltunk, melybe szép lassan belefáradtak a vendégek. Ez egyre szaporodó hibáikban mutatkozott meg. Füstös Ádám továbbra is parádézott a kapunkban, a lehető legjobbkor mutatva be bravúros védéseit. Az olló, ahogy szokták mondani szépen lassan el kezdett kinyílni az olló és már hat találattal vezettünk. Az utolsó gólt a Komló beállósa szerezte, kialakítva a végeredményt: Csurgói KK – Carbonex-Komló 31:26.

 

Ezzel a sikerrel megerősítettük a tabellán elfoglalt hetedik helyünket, többek között a kilencedik, közvetlen üldöző Komló előtt is.

 

 

 



Műsor

Május 22. csütörtök

15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.45: Forgószínpad – színházi magazin

23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

00.10: Képújság

Május 23. péntek

7.00: Csurgói Hírmagazin

7.45: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin

10.45: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

14.27: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.45: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár