Vereség haza pályán a Pick Szegedtől

Majd egy hónapot követően játszott ismét haza pályán férfi kézilabda együttesünk. Az ellenfél a második helyen tanyázó Pick Szeged volt. Húsz percig szépen tartottuk magunkat, de akkor a hibáinkat jobban kihasználva, elhúzott nagynevű ellenfelünk. A félidőben 17:11-re vezettek szegediek, a végén pedig 33:20-ra nyertek.

Vereség haza pályán a Pick Szegedtől

Egy februárról elhalasztott mérkőzést játszott le kedden férfi kézilabda csapatunk. A Sótonyi László Sportcsarnokban a Pick Szeged volt az ellenfél. Hétméteres párbajjal kezdődött az összecsapás. A vendégek részéről Radivojevic egyet, míg együttesünkből Tóth Ádám kettőt értékesített. Az előny folyamatosan a Tisza-partiaknál volt, de mindig tudtunk egyenlíteni. Füstös Ádám jól védett, több lövést is bravúrral hárított, meccsben tartva csapatunkat. Vezetni azonban sajnos nem sikerült, egyenlítésig jutottunk többször is. A lendületünk a 20. percben fogyott el. Hiába duplázott ziccerfogásból Füstös Ádám, nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, a Szeged pedig tartotta tempóját és egymásután gyártotta a gólokat. Radivojevic hétméteresével 17:10-re léptek meg a 29. percben. Beállósunk, Szeitl László a szünet előtt pár másodperccel még betalált, így hat volt a hátrányunk a félidőben.
Radivojevic parádéval indult a második félidő. Az első hét vendégtalálat ugyanis a nevéhez fűződött. Mi ezalatt az idő alatt rendkívül pontatlanul játszottunk, és mindössze kettőször tudtuk bevenni Mikler kapuját. Ez pedig azt jelentette, hogy alaposan kinyílt az olló a két csapat között. A 44. percben 11 volt a különbség. Vissza tudtunk kapaszkodni hétre, elsősorban Borsos Tamás gólerős játékának köszönhetően, de a végjáték elég gyengére sikerült. Az utolsó hét percben hatot kaptunk, míg mi nem tudtunk szerezni egy találatot sem. A végeredmény Csurgói KK – Pick Szeged 20:33.