Címkék

2 db hír találat középkori vásár címkére

Középkori vásár a Történelmi Parkban

    Az Őszi Napok rendezvénysorozata helyett idén egy teljesen új kulturális eseményen vehettek részt az érdeklődők. Szeptember 24-én, szombaton ugyanis „Középkori vásár” elnevezéssel egész napos programra került sor a Történelmi Parkban. Volt táncház, lovagi bemutató, zászlóforgató és -dobáló műsor, tűzshow, zenei előadás, tűzijáték és többféle kísérőprogram, pénteken este pedig egy krimi színdarab. Megrendezése egy határon átnyúló, úgynevezett interreges pályázatnak volt köszönhető, mely teljes mértékben fedezte a költségeket.

    Rejtélyes színdarab a palánkvárban

      A szombati „középkori vásár” elnevezésű rendezvényhez kapcsolódóan, előtte, pénteken este egy színdarabot láthattak az érdeklődők, szintén a Történelmi Parkban. Helyszíne egészen pontosan a palánkvár volt, ahol Ákli Krisztián rendező egy középkori krimit mutatott be társulatával, melynek megfejtésébe bevonta a közönséget is, remek szórakozást nyújtva számukra.