Címkék

3 db hír találat színház címkére

Három csoport a somogyi gyermekszínjátszó döntőn

    Általános iskolás diákszínjátszók mérték össze tudásukat a Somogy vármegyei döntő keretében. Az eseményre a Történelmi Parkban került sor, ahová ez alkalommal három csoport érkezett. Ezüst- és bronzminősítések születtek, így egyik sem jutott tovább a pécsi regionális döntőbe.

    Rejtélyes színdarab a palánkvárban

      A szombati „középkori vásár” elnevezésű rendezvényhez kapcsolódóan, előtte, pénteken este egy színdarabot láthattak az érdeklődők, szintén a Történelmi Parkban. Helyszíne egészen pontosan a palánkvár volt, ahol Ákli Krisztián rendező egy középkori krimit mutatott be társulatával, melynek megfejtésébe bevonta a közönséget is, remek szórakozást nyújtva számukra.

      Színházat népszerűsítőprogram a református gimnáziumban

        „Kult up” elnevezéssel kulturális napra került sor a református gimnáziumban. A május 30-án megtartott eseményen főleg a színház világát ismerhették meg valamilyen szinten a fiatalok. Ennek keretében impro versenyre is került sor, illetve a résztvevő osztályok akrobatika órát kaphattak a világhírű Rippel testvérektől. Az esemény egy országos sorozat részeként kerülhetett Csurgóra, Ákli Krisztiánnak köszönhetően.