Február 25-e a kommunizmus áldozatainak az emléknapja. Ebből az alkalomból került sor rövid városi ünnepségre, múlt héten, pénteken délután az önkormányzat épülete mellett. Beszédet ezen az alkalmon Ledniczky Miklós Jánosné, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tagintézmény-vezetője mondott. Ezt követően került sor a Hortobágyra elhurcoltak emléktáblájának a megkoszorúzására.
Az Országgyűlés 2000. júniusában fogadta el, hogy minden év február 25-e a kommunizmus áldozatainak az emléknapja. Csurgón, a tavalyi esztendőhöz hasonlóan, az eseményre az önkormányzat épülete mellett került sor február 24-én, pénteken délután, ahol ez alkalommal a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tagintézmény-vezetője osztotta meg gondolatait a kegyetlen időszakkal kapcsolatosan.
Ledniczky Miklós Jánosné a folytatásban a Terror Háza Múzeum főigazgatójának a mondatait idézte fel, majd a megemlékezésben természetesen Csurgó és környéke is megemlítésre került. A teljesség igénye nélkül, jó néhány helyi család kerültek felsorolásra, akik a kommunizmus áldozataivá váltak, illetve egy könyvidézet is elhangzott attól a személytől, aki szeretteivel együtt szenvedő részese volt a kegyetlen időszaknak.
A beszédet követően a jelenlévők az önkormányzat épületének a főút felőli részére mentek át, hiszen ott található a Hortobágyra elhurcoltak emléktáblája, amelyet többen is megkoszorúztak. Ezzel zárult a városi megemlékezés.
Műsor
Május 16. csütörtök
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
22.52: Forgószínpad – színházi magazin
23.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
00.18: Képújság
Május 17. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
7.52: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
10.52: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.20: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. április 28.)
13.52: Vallási magazin – istentisztelet az Evangélikus Templomból
14.52: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
16.52: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 12.)
19.52: Forgószínpad – színházi magazin
20.22: Otthon, otthon – dokumentumfilm
21.18: Képújság