Csurgóra érkezik a Petőfi-busz vándorkiállítás

Csurgóra is megérkezik a Petőfi-busz. „A Petőfi 200 Emlékév” keretén belül kerül megszervezésre ez az esemény is, mint korábban a március 15-ei ünnepség, egy utcai fúvóskoncert, Mészáros Gábor író előadása vagy éppen egy központi szoborcsoport átadása. Az érdeklődők október 21-én, pénteken 16 óráig látogathatják meg a vándorkiállítást a sportcsarnok parkolójában.

Csurgóra érkezik a Petőfi-busz vándorkiállítás

Az egyik legnagyobb költőnk születésének 200. évfordulója alkalmából hirdette meg a kormány 2022-re a „Petőfi 200 Emlékévet”. Ennek keretében a települések pályázhattak különböző rendezvények megszervezésére. Így tett Csurgó is. A forrás elnyerése a március 15-ei ünnepségen került bejelentésre, így városunkban különböző programok segítségével egész évben megemlékezhetünk Petőfi Sándorról.


A „Petőfi 200” keretében egy érdekesség lesz látható Csurgón. November 21-én, csütörtökön ide érkezik a Petőfi-busz vándorkiállítás, melyet a sportcsarnok parkolójában lehet megtekinteni 16 óráig.


Az emlékév rendezvényeinek természetesen még nincs vége, újabbak várhatók.

 

 

 



Műsor

Május 6. hétfő

18.27: Diagnózis – egészségügyi magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.17: Így történt – archívműsor

20.02: Képújság

22.00: Csurgói Híradó

22.17: Így történt – archívműsor

23.02: Diagnózis – egészségügyi magazin

23.35: Képújság

 

Május 7. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.17: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.17: Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös NB I-es bajnoki férfi kézilabda             mérkőzés

11.45: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.17: Így történt – archívműsor

14.02: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.17: Képújság

17.32: Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös NB I-es bajnoki férfi kézilabda             mérkőzés

19.00: Csurgói Híradó

19.17: Így történt – archívműsor

20.02: Diagnózis – egészségügyi magazin

20.35: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár