Eredményhirdetés és koncert a Csokonai ünnepség zárásaként

Az előadásokat követően átadásra kerültek a diákpályázat legjobbjainak járó díjak a református iskola ünnepségén, melyet Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából rendeztek meg. Zárásként pedig egy koncertre került sor, ahol a költő megzenésített versei hangzottak el.

Eredményhirdetés és koncert a Csokonai ünnepség zárásaként

„Vitéz Mihály ébresztése” címmel online irodalmi versenyt hirdetett a református iskola. Az eredményhirdetésére november 17-éln, a költő születésének 250. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség végén került sor.

 

Általános iskolai kategóriában úgymond hazai siker született, hiszen a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola csapata lett az első. Gimnáziumi kategóriában pedig a Körmendi Rázsó Imre Technikum tanulóinak munkái győzték meg a zsűrit, hogy ki lett a legjobb. A díjazást Csurgó Város Önkormányzata és a Csurgói Baksay Sándor Alapítvány jutalomkönyvekkel támogatta. A díjátadást követően Horánszki Mária és Csörsz Rumen István jóvoltából egy nagyon kellemes, jó hangulatú koncertre került sor zárásként, ahol természetesen Csokonai Vitéz Mihály megzenésített versei hangzottak el.

 

Az egész napos rendezvény megszervezése nagyon komoly munkát igényelt. Éppen ezért örvendetes, hogy nagyon jó visszhangot váltott ki utólag a résztvevőkből.

 

A református iskola Csokonai Vitéz Mihály előtt tisztelgő ünnepségének megvalósulása egy pályázat segítségével valósulhatott meg a NÖRI, vagyis a Nemzeti Örökség Intézete jóvoltából.

 

 

 



Műsor

Május 22. csütörtök

15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.45: Forgószínpad – színházi magazin

23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

00.10: Képújság

Május 23. péntek

7.00: Csurgói Hírmagazin

7.45: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin

10.45: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

14.27: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.45: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár