Hír archívum
- Közélet
- Sport
Nem Csurgó város pár hete kinevezett jegyzője fogja biztosítani helyben a vasárnapi országgyűlési választások törvényességét. Ács Attiláról ugyanis az egyik közösségi weboldalon megjelent egy fotó, ahol az ott szereplőkkel egy párt aktivistájaként látható. A Helyi Választási Bizottság Nagyatád város Jegyzőjét kérte fel a törvényességi feladatok elvégzésére Csurgón.
Közel hatvan motoros érkezett az első csurgói találkozóra. Minderre nagyszombaton délután került sor. A motorosok viszonylag nagy létszáma meglepte a szervezőket. Ennek függvényében viszont nem csak Csurgón fordult egyet a felvonulás, hanem egészen Berzence végéig, a somogyudvarhelyi elágazásig mentek el, hirdetni a szomszédos településen is a nagy érdeklődéssel bíró csurgói kezdeményezést.
Csurgót sem kímélte az elmúlt időszak viharos időjárása. A tűzoltókat huszonöt esetben riasztották, elsősorban kidőlt fák, letört ágak miatt. A szél sajnos a központban lévő, nagy húsvéti tojást is elfújta a helyéről, amely, információink szerint egy könyvtár előtt álló autónak ütközve állt meg.
Példaértékű, szívbemarkoló összefogás valósult meg Csurgón. Nem véletlenül láthatják a kettő héttel ezelőtti eseményt most, húsvéti hírmagazinunkban. Jótékonysági gálaestet szervezett a Csurgói Szív Egyesület és a Csurgó Városi Óvodák, egy idejáró kisfiú, Szabó Ádi segítsége érdekében, aki sajnos egy nagyon ritka betegségben szenved. A rendezvényen több kulturális fellépő szerepelt, az első hívó szóra azonnal „igen”-t mondva. A a közösségi ház nagyterme megtelt jótékonykodókkal, akiknek köszönhetően, több mint hétszázezer Ft gyűlt össze.
Megkezdődött a tavaszi szezon férfi kézilabda csapatunk számára február 7-én, vagyis tegnap este. Ráadásul egy nagyon nehéz összecsapással, hiszen a három ponttal előttünk lévő, az őszt az ötödik helyen záró Győr volt az ellenfél, hazai pályán.
Ismét a tartását, a küzdeni tudását bizonyította be férfi kézilabda csapatunk a múlt heti hazai bajnoki mérkőzésen. Az egyik újonc látogatott Csurgóra, mégpedig az összecsapásig kettő helyezéssel előttünk lévő, a hatodik helyen lévő Budai Farkasok-Rév együttese. Igazolták jó hírüket, rendkívül taktikusan, fegyelmezetten játszottak. Öt góllal vezettek a félidőben, de aztán a végén mi örülhettünk, 31:30-ra nyertünk.
Komoly ellenfél várt férfi kézilabda csapatunkra a 2025/2026-os élvonalébeli bajnokság első hazai mérkőzésén. A megerősödött Tatabánya ellen az első félidőt követően 20:18-ra vezettünk. A második félidőben megnyitották védekezésüket a vendégek, amivel sajnos nem tudtunk mit kezdeni, és a végén 34:30 arányban vereséget szenvedtünk.
A tavalyitól is erősebb bajnokságra számít a férfi kézilabda csapat a következő bajnoki évadban, melyre megkezdte a felkészülést. Alem Toskic vezetőedzőnek nincs könnyű feladata, hiszen tíz új játékos érkezett, így biztos, hogy sok munka, idő és türelem szükséges, mire eléri a legjobb formáját az együttes.