Rövid volt a nyár férfi kézilabdázóink számára, hiszen július 19-én elkezdték a felkészülést a 16. NBI-ben töltött idényre. Az együtteshez az öt távozó helyett ugyanennyi játékos érkezett, a kapusok pedig új kapusedzővel készülhetnek a következő szezonra. A hagyományoknak megfelelően az első edzést követően Barcsra utaztak csapatösszetartásra, majd a fennmaradó öt és fél hétben a kemény edzéseké lesz a főszerep. Augusztustól pedig indulnak a felkészülési mérkőzések is.
Az előzetes várakozásnak megfelelően teljesítette célkitűzését a tavalyi szezonban a Csurgói KK férfi kézilabda csapata. Baranyai Norbert vezetőedző elégedetten nyilatkozott a csapat teljesítményéről, bár a szerencsefaktor is nagy szerepet játszott a végleges sorrend kialakulásában.
Már a nyár elején tudni lehetett, hogy több játékos elhagyja a klubot, akik helyett új játékosok érkeznek. A 16. NBI-ben töltött szezonban a kapusok is új kapusedzővel dolgoznak majd Nahaj László személyében.
Az együttes szinte teljes kerettel vágott neki az első tréningnek, amelyről egyedül Gábor Marcell hiányzott, aki párjával első gyermeküket várta. Benett július 20-án érkezett. Ezt követően csapatösszetartáson vettek részt a játékosok.
A felkészülést napi két edzéssel folytatja a csapat, amelyeben az első héten a futásé volt a főszerep. Természetesen edzőmérkőzéseket is játszik a csapat a felkészülés alatt. A szurkolók először hazai pályán augusztus első hetében láthatják a megfiatalodott együttest.
Baranyai Norbert vezetőedző a fiatal játékosokkal tűzdelt csapattól a tavalyihoz hasonló, jó szezont vár, amelyben nagy szükség lesz a játékosok koncentráltságára.
Műsor
Október 2. hétfő
18.20: Torna időseknek: kartorna állva
18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.17: Torna időseknek: kartorna állva
19.27: Így történt – archívműsor
20.05: Képújság
22.00: Csurgói Híradó ismétlés
22.17: Így történt – archívműsor ismétlés
22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
23.25: Képújság
Október 3. kedd
7.00: Csurgói Híradó ismétlés
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó ismétlés
10.17: Torna időseknek: talajtorna
10.27: Képújság
13.00: Csurgói Híradó ismétlés
13.17: Így történt – archívműsor ismétlés
13.55: Képújság
16.00: Csurgói Híradó ismétlés
16.17: Torna időseknek: talajtorna
16.27: Képújság
18.50: Torna időseknek: talajtorna
19.00: Csurgói Híradó ismétlés
19.17: Így történt – archívműsor ismétlés
19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
20.25: Képújság