Hatodik helyen végzett a férfi kézilabda csapat a kis Veszprém legyőzésével

A hatodik hely megszerzése volt a tét férfi kézilabda csapatunk számára a bajnokság utolsó fordulójában. Ehhez hazai környezetben kellett legyőzni a kis Veszprém együttesét. Ez nem is okozott gondot. A félidőben 19:15-re vezettünk, a végén pedig 33:23-ra nyertünk.

Hatodik helyen végzett a férfi kézilabda csapat a kis Veszprém legyőzésével

Mivel a Gyöngyös utolsó mérkőzésén váratlan vereséget szenvedett, így megnyílt a lehetőség férfi kézilabda csapatunk előtt a hatodik hely megszerzésére. Ehhez a Fejér B.Á.L.-Veszprémet kellett legyőzni, amely egyébként papírforma eredménynek számított. A Sótonyi László Sportcsarnokban lejátszott összecsapáson. Gólesőt hozott rögtön az eleje, hiszen kettő és fél perc alatt 3:2-re vezettünk. Viszonylag szorosan alakult a folytatás. A kilencedik perctől változott a játék képe 6:6-os állásnál. Jobban összpontosítottunk és sikerült 10:6-ra meglépnünk. Ebben főszerepet vállalt Holló Balázs, aki nem csak lövést védett, hanem kihasználva az ellenfél üreskapus játékát, kettő gólt is szerzett, 10:6-ra módosítva az eredményt. Itt azonban még nem álltunk meg, egészen hétig növeltük az előnyünket. Úgy tűnt, a biztos vezetés eléggé megnyugtatott bennünket, mivel a kis Veszprém szépen lassan elkezdte faragni a hátrányát. Olyannyira, hogy 14:7-ről 15:13-ra zárkóztak fel. Szerencsére tudtunk ritmust váltani, így a félidőben 19:15-ös hazai előnyt mutatott az eredményjelző.
Erősen kezdtük a második játékrészt. Csakhogy most végig koncentrált kézilabdát mutattak játékosaink, melynek köszönhetően egyre nőtt a különbség. A tét nélkül játszó vendégeknél így lehetőséget kaptak a kevesebbet játszó fiataljaik is. Nyolc-kilenc góllal vezettünk folyamatosan, amely a végére lett a legnagyobb. Füstös Ádám még biztos, ami biztos, megfogott egy időntúli hétméterest, így lett a végeredmény 33:23.

 

Együttesünk ezzel a győzelemmel végül a hatodik helyen zárta a 2022/2023-as bajnoki évadot.

 

 

 



Műsor

Február 26. hétfő

18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.15: Így történt – archívműsor

20.12: Képújság

22.00: Csurgói Híradó

22.15: Így történt – archívműsor

23.12: Diagnózis – egészségügyi magazin

23.48: Képújság

 

Február 27. kedd

  7.00: Csurgói Híradó

  7.15: Képújság

10.00: Csurgói Híradó

10.15: Képújság

13.00: Csurgói Híradó

13.15: Így történt – archívműsor

14.12: Képújság

16.00: Csurgói Híradó

16.15: Képújság

19.00: Csurgói Híradó

19.16: Így történt – archívműsor

20.13: Diagnózis – egészségügyi magazin

20.50: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár