Negyedik nyáron kerül megrendezésre a kézilabda tábor Csurgón. Növekvő népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy közel ötven gyermek jelentkezett rá. A szervezők ismét csak nagy gondot fordítottak arra, hogy kimagasló szaktudású szakembereket hívjanak foglalkozásokat tartani. Így eljött a táborba többek között Zsiga Gyula, a kézilabda szövetség utánpótlás szakmai igazgatója, illetve Sótonyi László is, aki az U21-es válogatottal ezüstérmet szerzett a pár hete befejeződött világbajnokságon.
Kézilabdát szerető gyermekekkel telt meg a Sótonyi László Sportcsarnok a július 10-ével kezdődő héten. Negyedik alkalommal került ugyanis megrendezésre a kézilabda tábor, ismét csak kiváló szakemberek részvételével.
A szervezők igyekeztek odafigyelni a gyermekek pihenésére is az edzések, meghívott szakemberek foglalkozásai között.
A magyar utánpótlás egyébként egyre sikeresebb nemzetközi szinten is. Az U19-es lányok nagyon magabiztosan nyerték most az Európa Bajnokságot, illetve a Sótonyi László vezette U21-es fiúk világbajnoki ezüstérmesek lettek. Lassan beérni látszik a sok munka eredménye, melyet Zsiga Gyula hangsúlyozott. A Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás szakmai igazgatója egyébként pontos programmal, célirányos feladatokkal készült a csurgói kézilabda táborba, tudva, hogy egyelőre mire van szükségük a 14 év alatti, kézilabdázni szándékozó gyermekeknek.
Műsor
Október 2. hétfő
18.20: Torna időseknek: kartorna állva
18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.17: Torna időseknek: kartorna állva
19.27: Így történt – archívműsor
20.05: Képújság
22.00: Csurgói Híradó ismétlés
22.17: Így történt – archívműsor ismétlés
22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
23.25: Képújság
Október 3. kedd
7.00: Csurgói Híradó ismétlés
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó ismétlés
10.17: Torna időseknek: talajtorna
10.27: Képújság
13.00: Csurgói Híradó ismétlés
13.17: Így történt – archívműsor ismétlés
13.55: Képújság
16.00: Csurgói Híradó ismétlés
16.17: Torna időseknek: talajtorna
16.27: Képújság
18.50: Torna időseknek: talajtorna
19.00: Csurgói Híradó ismétlés
19.17: Így történt – archívműsor ismétlés
19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
20.25: Képújság