Rendkívül szép sikert ért el Balogh Veronika az Év Női Példaképe Somogy vármegyében elnevezésű pályázaton, amely második alkalommal került kiírásra. A szervezők azokat a hölgyeket szerették volna külön is elismerni, akik a munkában és a családban is kiemelkedően állják meg helyüket. Kolléganőnket legidősebb lánya nevezte be a versenyre, ahol végül 16 vetélytársát megelőzve második lett. Az internetes szavazáson mindössze 17 vokssal maradt le az első helyről. A díjátadó gálát Kaposváron rendezték a Nőnapon.
Az Év Női Példaképe Somogy Vármegyében. Ez egy pályázatnak a címe, mellyel a kiírója a hölgyekre irányítja a figyelmet. Ezzel szeretné felhívni a figyelmet a tiszteletükre, akik otthon és munkahelyükön is fáradságot nem tűrően dolgoznak minden nap.
Nyilván nagy volt a meglepetése Balogh Veronikának, amikor tudomására jutott, hogy lánya benevezte erre a pályázatra. Végül a családtagok, ismerősök, barátok szavazatainak köszönhetően a második lett. Az első helyezett 17 vokssal előzte meg. Vera egyébként úgy gondolja, nem számít a helyezés a nők mindennapi munkájának tekintetében
Műsor
Május 28. vasárnap
8.00: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból
8.38: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.45: Testületi ülés (2023. május 25.)
14.54: Így történt – archívműsor ismétlés
15.42: Csurgói KK – Fejér B.Á.L.-Veszprém NB I-es férfi kézilabda mérkőzés
17.02: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés
17.35: Generációnk – nyugdíjas magazin ismétlés
18.14: Csavargók – dokumentumfilm ismétlés
19.17: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból ismétlés
19.54: Csurgói Hírmagazin ismétlés
20.39: Képújság