Hálaadó istentisztelet az adventi evangelizáció keretében

Adventi evangelizáció néven szervezett a református gyülekezet különleges hétköznap esti istentiszteleteket, szám szerint négyet. A harmadikra december 7-én került sor az Alsoki Református Templomban, amely hálaadó alkalom volt a felújított orgonáért. Az esemény egy rövid koncerttel fejeződött be. Természetesen a megújult templomi hangszeren.

Hálaadó istentisztelet az adventi evangelizáció keretében

November 30-án, csütörtökön kezdődött a Csurgói Református Templomban az a négy istentiszteletből álló programsorozat, amelynek a szervezői az Adventi Evangelizáció nevet adták. Ezeken a hétköznap esti alkalmakon kulturális műsor is szerepelt zárásként. A harmadik december 7-én az Alsoki Református Templomban került megrendezésre, amely még különlegesebb volt. Hálaadó istentisztelet volt ugyanis a felújított orgonáért. A megjelent híveket és a vendégeket házigazdaként Szászfalvi László köszöntötte.

 

Igét ezen az alkalmon Hella Ferenc, a Somogyi Református Egyházmegye esperese hirdetett, aki Lukács evangéliumának első részéből választott egy szakaszt. A felújított orgona felszentelő imádságaként a 150. zsoltár szavait olvasta fel.

 

Az istentisztelet zárásaként a nagyon szépen megújult hangszeren egy húsz perces koncert hangzott el Bódis Tamás orgonaművésztől, ahogy azt már Szászfalvi László a köszöntőjében is elmondta.

 

 

 



Műsor

Május 5. vasárnap

  8.00: Vallási magazin – mise a Jézus Szíve Katolikus Templomból

  8.44: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.44: Így történt – archívműsor

14.30: Forgószínpad – színházi magazin

15.00: A szomszéd vár - tudományos magazin

15.33: Csurgói KK – HE-DO B.BRAUN Gyöngyös NB I-es bajnoki férfi kézilabda             mérkőzés

17.00: Ecsetvonások, székelyesen – dokumentumfilm

17.53: Vallási magazin – mise a Jézus Szíve Katolikus Templomból

18.36: Csurgói Hírmagazin

19.20: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár