Három csoport a somogyi gyermekszínjátszó döntőn

Általános iskolás diákszínjátszók mérték össze tudásukat a Somogy vármegyei döntő keretében. Az eseményre a Történelmi Parkban került sor, ahová ez alkalommal három csoport érkezett. Ezüst- és bronzminősítések születtek, így egyik sem jutott tovább a pécsi regionális döntőbe.

Három csoport a somogyi gyermekszínjátszó döntőn

A tavalyi hat nevező csoporthoz képest, ebben az esztendőben három jelentkezett a Vörös Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztivál Somogy vármegyei döntőjére, amely ismét a Történelmi Parkban került megrendezésre, április 29-én, hétfőn.

 

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a sok színvonalas előadás miatt nehéz bekerülni először a regionális, majd az országos döntőbe. Így nincs egyszerű dolga a Somogy vármegyei bemutatón induló csoportoknak.

 

Ákli Krisztián örömmel és nem lankadó szakmai kíváncsisággal szervezi meg minden évben a gyermek és diákszínjátszó fesztiválokat.

 

Az értékelést követően az újonc nagykanizsai csoport bronzminősítést és egy különdíjat érdemelt ki produkciójával. A dombóváriak és a somogyudvarhelyiek egyaránt ezüstminősítést kaptak. Mindez pedig azt is jelentette, hogy innét sajnos senki sem jutott be a pécsi regionális megmérettetésre, ugyanis ehhez aranyminősítésre lett volna szükség.

 

 

 



Műsor

Május 22. csütörtök

15.45: Lakossági fórum (2025. május 16.)

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin

22.45: Forgószínpad – színházi magazin

23.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

00.10: Képújság

Május 23. péntek

7.00: Csurgói Hírmagazin

7.45: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin

10.45: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

14.27: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin

16.45: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin

19.45: Forgószínpad – színházi magazin

20.20: Mentés másként - Kastélyok Erdélyben – dokumentumfilm

21.12: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár