A legutóbbi testületi ülés első napirendi pontjaként a tavalyi esztendő közbiztonsága volt a téma. A bővebb írásos anyagból a legfontosabb mutatókat ismertette röviden Horváth Ádám, a Csurgói Rendőrőrs parancsnoka. Elmondta, valamelyest nőtt a térségben a bűncselekmények száma, de ezek a felderítési arányokat nem befolyásolták, az maradt továbbra is mintegy 85 %-os. A közlekedésben viszont nagy javulást értek el. Mindemellett az ittas vezetés továbbra is probléma.
Ebben az esztendőben sem maradt természetesen a közbiztonsági beszámoló a rendőrség részéről. A legutóbbi, május 23-ai testületi ülésen 23 előterjesztés várt megtárgyalásra, így ez alkalommal nem volt grafikonos bemutató a leírtak szemléltetése gyanánt. Az első napirendi pontban tárgyalt témánál Horváth Ádám őrsparancsnok először arra tért ki, nem volt változás a Csurgói Rendőrőrs létszámában, továbbra is maradtak huszonnyolcan, akik itt teljesítenek szolgálatot. Minden státusz be van töltve, kivéve egy nyomozói állás, de ezt a körzeti megbízotti állományból pótolni tudják. A bővebb írásos beszámoló összefoglalásában szólt arról, hogy egy változtatásnak köszönhetően azért többen tudnak mégis dolgozni, majd rátért a statisztikára.
A folytatásban a közlekedés biztonságáról, zárásként pedig a rendőrség egyéb feladatairól volt szó.
Kérdés nem érkezett az őrsparancsnok felé. A szavazás előtt Füstös János polgármester megköszönte a Nagyatádi Rendőrkapitányság és a Csurgói Rendőrőrs munkáját, majd a képviselők egyhangúan elfogadták a közbiztonsági beszámolót.
Műsor
Március 17. hétfő
18.27: Kvantum - tudományos magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.18: Így történt – archívműsor
19.56: Képújság
22.00: Csurgói Híradó
22.18: Így történt – archívműsor
22.56: Kvantum - tudományos magazin
23.28: Képújság
Március 18. kedd
7.00: Csurgói Híradó
7.18: Képújság
10.00: Csurgói Híradó
10.18: Képújság
13.00: Csurgói Híradó
13.18: Így történt – archívműsor
14.06: Képújság
16.00: Csurgói Híradó
16.18: Képújság
19.00: Csurgói Híradó
19.18: Így történt – archívműsor
19.56: Kvantum - tudományos magazin
20.28: Képújság