Nyári gyermekfelügyelet és jelzőrendszeres szolgáltatás

Jelzőrendszeres szolgáltatására hívja fel a rászorulók figyelmét a Családsegítő Központ és Szolgálat, amely az idei évtől ingyenessé vált a járás egész területén. Az intézmény száz ilyen készülékkel rendelkezik. Ezen kívül ismét meghirdette nyári gyermekfelügyeletét. Ennek keretében összesen hat hétig várják a jelentkezőket augusztus végééig.

Nyári gyermekfelügyelet és jelzőrendszeres szolgáltatás

A szociális hálózat rendkívül erős és hatékony Csurgón, hiszen három intézmény is szolgálja a rászorulókat. Köztük a Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat, melynek vezetője fontos, akár életmentő segítségükre hívja fel a figyelmet, az idei jelentős változás függvényében. Egészen pontosan az ingyenessé vált jelzőrendszeres szolgáltatásukra.

 

A gyermekek számára mindig nagy öröm, ha végre elérkezik a vakáció, ám néhány családban a szülőknek ez némi fejtörést okoz. Ezen igyekszik segíteni hosszú évek óta az intézmény, amely komoly feladatot és munkát jelent az itt dolgozóknak, hiszen a programokon át az étkezésig mindent pontosan meg kell szervezni. Ezen a nyáron összesen hat héten várják a jelentkezőket augusztus végéig.

 

 

 



Műsor

Október 22. kedd

  7.00: Csurgói Híradó (2024. október 21.)

  7.15: Képújság

10.00: Csurgói Híradó (2024. október 21.)

10.15: Csurgói KK – OTP Bank-PICK Szeged NB I-es bajnoki férfi kézilabda                     mérkőzés

11.40: Képújság

13.00: Csurgói Híradó (2024. október 21.)

13.15: Így történt – archívműsor

13.53: Képújság

16.00: Csurgói Híradó (2024. október 21.)

16.15: Képújság

17.36: Csurgói KK – OTP Bank-PICK Szeged NB I-es bajnoki férfi kézilabda                     mérkőzés

19.00: Csurgói Híradó (2024. október 21.)

19.15: Így történt – archívműsor

19.53: Diagnózis - egészségügyi magazin

20.32: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár