Az államalapítás alkalmából megtartott, augusztus 20-ai városi ünnepség idén is misével kezdődött, majd a Szentlélek Templom melletti Szent István szobornál folytatódott. Itt Zabundia Szilvia, a Csurgói Városi Szociális Intézmény vezetője mondta el ünnepi gondolatait, melyeket egy verssel zárt. Ezt követően került sor a koszorúzásra, majd befejezésként a résztvevők megkóstolhatták a megszentelt, új kenyeret.
Az eddigi hosszú években megszokottak szerint, idén is kettő részből állt az augusztus 20-ai városi ünnepség. A szentmisét követően a résztvevők Szent István király szobrához vonultak, ahol államalapításhoz kapcsolódó gondolatait ez alkalommal Zabundia Szilvia mondta el. A Csurgói Városi Szociális Intézmény vezetője beszédének második felében az új kenyér ünnepére is hangsúlyt fektetett. Mondatai befejezése után egy vers is elhangzott tőle, mégpedig Kovács Sándor szerzeménye, a Nemzet kenyere címmel.
A hagyományoknak megfelelően megkoszorúzásra került Szent István király szobra. Az egyházi és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Ezt követően, végezetül a résztvevők megkóstolhatták a megszentelt, új kenyeret.
Műsor
Október 2. hétfő
18.20: Torna időseknek: kartorna állva
18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.17: Torna időseknek: kartorna állva
19.27: Így történt – archívműsor
20.05: Képújság
22.00: Csurgói Híradó ismétlés
22.17: Így történt – archívműsor ismétlés
22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
23.25: Képújság
Október 3. kedd
7.00: Csurgói Híradó ismétlés
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó ismétlés
10.17: Torna időseknek: talajtorna
10.27: Képújság
13.00: Csurgói Híradó ismétlés
13.17: Így történt – archívműsor ismétlés
13.55: Képújság
16.00: Csurgói Híradó ismétlés
16.17: Torna időseknek: talajtorna
16.27: Képújság
18.50: Torna időseknek: talajtorna
19.00: Csurgói Híradó ismétlés
19.17: Így történt – archívműsor ismétlés
19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
20.25: Képújság