Erődemonstráció az első hazai mérkőzésen

Kilenc góllal verte az élvonalba visszajutó Eger együttesét férfi kézilabda csapatunk az első hazai mérkőzésén. Gyakorlatilag esélyt sem adva ellenfelének, végig magabiztosan vezetve gyűjtötte be első pontjait együttesünk, melyben több új játékos is jól mutatkozott be.

Erődemonstráció az első hazai mérkőzésen

Az első fordulóban 40:29-es vereséget szenvedett férfi kézilabda együttesünk a Telekom Veszprém otthonában. Ebből kifolyólag az első igazi erőfelmérője az Eger elleni hazai összecsapás volt múlt héten, szombaton. Szeitl Erik kezdte meg a gólgyártást beállóból, de aztán hiába erőltettük a bejátszást a továbbiakban is, jól védekezték le a vendégek. Vezettek is a negyedik percben 3:1-re. Ekkor azonban beindult a csurgói gépezet. Precízen, pontosan, Holló Balázs remekül védett, a támadásaink pedig rendre góllal végződtek. Hiába volt az egri időkérés, 8:3-as vezetésünkig meg sem álltunk. Két új játékosunk is betalált ebben az időszakban, jobbszélsőnk, Aleksa Tufekdzic, illetve jobbátlövőnk, David Mazurek személyében. A vendégek beállóból voltak rendkívül eredményesek, ezzel tartva valamelyest a lépést. Könnyedén, védekezésben és támadásban is magas szintű teljesítményt nyújtva játszottuk végig a félidőt, melynek a végére alakult ki az addigi legnagyobb különbség a javunkra, szám szerint 18:11.

 

A folytatás is parádésan alakult. 4:0-ás rohammal kezdtük a második játékrészt, így a 34. percben már 11 góllal vezettünk. Nyilván innét azért némileg enyhült a feszességünk, a koncentrációnk, ami támadásbefejezésben mutatkozott meg. De a megszerzett 10-11 egységnyi előnyünk nem csökkent. S hogy nem nőtt még tovább, azt egyébként az Eger elsősorban kapusának, Ágoston Áronnak köszönhette. Szinte számolatlanul fogta az átlövéseket és a ziccereket. A félidő közepén Bazsó Gergely mutatott gólerős játékot, de előtte szépen termelt a másik szélünkön Aleksa Tufekdzic is. Az utolsó találatunk az 57. perc elején született Gábor Marcell révén. Innét már csak ellenfelünk tudott eredményes lenni a lefújásig, mégpedig kettő alkalommal. A végeredmény Csurgói KK – QHB Eger 35:26.

 

Szombaton már ismét idegenben lépett pályára együttesünk, és hasonlóan ellentmondást nem tűrő játékkal, 17:8-as félidei vezetésünket követően, 29:21 arányban sikerült diadalmaskodni.

 

 

 



Műsor

Október 2. hétfő

18.20: Torna időseknek: kartorna állva

18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin

19.00: Csurgói Híradó

19.17: Torna időseknek: kartorna állva

19.27: Így történt – archívműsor

20.05: Képújság

22.00: Csurgói Híradó ismétlés

22.17: Így történt – archívműsor ismétlés

22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés

23.25: Képújság

 

Október 3. kedd

  7.00: Csurgói Híradó ismétlés

  7.16: Képújság

10.00: Csurgói Híradó ismétlés

10.17: Torna időseknek: talajtorna

10.27: Képújság

13.00: Csurgói Híradó ismétlés

13.17: Így történt – archívműsor ismétlés

13.55: Képújság

16.00: Csurgói Híradó ismétlés

16.17: Torna időseknek: talajtorna

16.27: Képújság

18.50: Torna időseknek: talajtorna

19.00: Csurgói Híradó ismétlés

19.17: Így történt – archívműsor ismétlés

19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés

20.25: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár