Megtartotta évzáró rendezvényét a labdarúgó klub. Az utánpótlás korosztályban több érmet is sikerült szerezni, melynek átadására itt került sor. Ezen kívül kettő fejlesztés lett felavatva: egy zárt téri parkoló, illetve egy professzionális fűnyíró. Ezek megvalósításában a TAO pályázati rendszere segítette a szakosztályt.
Nagyszabású évzáró rendezvényt tartott a Csurgói Torna Klub, ahol elsőként a labdarúgó szakosztály elnöke szólt röviden. Több díszvendég is meghívásra került. Közülük elsőként Csurgó polgármestere méltatta a labdarúgók teljesítményét. Térségünk országgyűlési képviselője szintén gratulált az elért eredményekhez, majd kiemelte az eddigi legjobb magyar focistát, illetve az összefogás jelentőségét hangsúlyozta. Az évzáróra eljött a Somogy vármegyei labdarúgó elnök is.
A beszédeket követően került sor az éremátadóra. Az U16-os csapata megnyerte a bajnokságát, illetve futsal-ban ezüstérmet szerzett. Kiemelkedő teljesítmény volt mindkét eredmény, de főleg a bajnoki arany. Az U14-es együttes ezüstérmet vehetett át, melyet a bajnokságban mutatott teljesítményével érdemelt ki, míg az U13-as fiatalok teremlabdarúgásban nem találtak legyőzőre, begyűjtve az aranyérmet. Az év értékelése szempontjából természetesen fontos volt a megyei első osztályú felnőtt csapat teljesítményéről is beszélni.
Szerencsére vannak tervek a szakmai és egyéb feltételek további fejlődése érdekében, ami mindenképpen stabilizálja a csurgói labdarúgó klub működését. Az évzáró rendezvény közös ebéddel fejeződött be.
Műsor
Október 2. hétfő
18.20: Torna időseknek: kartorna állva
18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.17: Torna időseknek: kartorna állva
19.27: Így történt – archívműsor
20.05: Képújság
22.00: Csurgói Híradó ismétlés
22.17: Így történt – archívműsor ismétlés
22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
23.25: Képújság
Október 3. kedd
7.00: Csurgói Híradó ismétlés
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó ismétlés
10.17: Torna időseknek: talajtorna
10.27: Képújság
13.00: Csurgói Híradó ismétlés
13.17: Így történt – archívműsor ismétlés
13.55: Képújság
16.00: Csurgói Híradó ismétlés
16.17: Torna időseknek: talajtorna
16.27: Képújság
18.50: Torna időseknek: talajtorna
19.00: Csurgói Híradó ismétlés
19.17: Így történt – archívműsor ismétlés
19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
20.25: Képújság