Augusztus 20-a alkalmából Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami művészeti és tudományos díjakat adott át a Pesti Vigadóban. Az esemény egyik csurgói díjazottja, nagy büszkeségünkre, televíziónk főszerkesztője, Garai Lajos volt, aki Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. A magas állami elismerést, több mint három évtizedes kimagasló szakmai tevékenységéért érdemelte ki
Garai Lajos személye Csurgón és a térségben egybeforrt a televíziózással, a lakosság tájékoztatásával. Egy életpálya, amely az értékeket őriz és ezt továbbadja a következő generációknak, amely közösséget épít, szebbé, jobbá formálja szűkebb környezetét, példát mutat és tesz arról, hogy ez az örökség fennmaradhasson.
Ahhoz, hogy a jelenlegi minőségben végezhessék a munkájukat, tájékoztathassák a nézőket, a televíziós szakembernek munkatársaival együtt nagyon sok kihívásnak kellett megfelelniük. Mindehhez hozzájárultak tanulmányai is, hiszen 2007-ben a főiskolai művelődésszervezői diploma, mellé egyetemi végzettséget is szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. A CSTV szakmai munkáját nemcsak helyben ismerik el, hiszen anyagaikat, megyei, illetve országos csatornák is átveszik.
Önálló munkái közül a dokumentumfilmeket lehet kiemelni, amelyeket Csurgó testvérvárosaiban forgatott: Franciaországban, Erdélyben, Japánban, Horvátországban, valamint az „Őrtilostól-Barcsig Kalandozások a Dráva mentén” című turisztikai film.
Garai Lajos kitüntetéséhez Bíró Norbert, a Somogy Vármegyei Közgyűlés Elnöke is gratulált. A következő szavakkal méltatta a szakember tevékenységét: „Köszönöm, hogy eddigi munkásságoddal öregbítetted Somogyország hírnevét, hogy hivatásod legjobbjai között tarthatja számon nem csak vármegyénk közössége, hanem az egész ország. Meggyőződésem, jó helyre került ez az elismerés, hiszen ezzel vármegyénk egyik kiemelkedő tudású szakemberének munkáját ismerték el. Köszönöm mindazt, amit a csurgói polgárok tájékoztatása érdekében évtizedekig tettél.” A Csurgó TV munkatársai nevében is szeretettel gratulálunk az elismeréshez.
Műsor
Október 2. hétfő
18.20: Torna időseknek: kartorna állva
18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin
19.00: Csurgói Híradó
19.17: Torna időseknek: kartorna állva
19.27: Így történt – archívműsor
20.05: Képújság
22.00: Csurgói Híradó ismétlés
22.17: Így történt – archívműsor ismétlés
22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
23.25: Képújság
Október 3. kedd
7.00: Csurgói Híradó ismétlés
7.16: Képújság
10.00: Csurgói Híradó ismétlés
10.17: Torna időseknek: talajtorna
10.27: Képújság
13.00: Csurgói Híradó ismétlés
13.17: Így történt – archívműsor ismétlés
13.55: Képújság
16.00: Csurgói Híradó ismétlés
16.17: Torna időseknek: talajtorna
16.27: Képújság
18.50: Torna időseknek: talajtorna
19.00: Csurgói Híradó ismétlés
19.17: Így történt – archívműsor ismétlés
19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés
20.25: Képújság