Nagyon sok érdeklődőt vonzott a közösségi ház tökfaragós bulija

Nagyon sokan látogattak el október 26-án, csütörtökön késő délután a közösségi ház tökfaragós bulijára, amely több programot is kínált ebben az esztendőben. A Sugár úton megtartott vidám esemény fénypontja mindenképpen a nyolc állomásból álló „csokit vagy csalok” útvonal volt a városközpontban, ahol kiválóan szórakozhattak gyermekek és szüleik egyaránt. Márton-Szűcs Brigitta intézményvezető elmondta, nagyon sokan támogatták a rendezvényt, így a megtartása egy példamutató összefogás eredménye.

Nagyon sok érdeklődőt vonzott a közösségi ház tökfaragós bulija

A közösségi ház évek régóta igyekszik egy-egy adódó alkalom kapcsán kidíszíteni a városközpontot, vidámságot varázsolni vele az itt lakók életébe. Egyik ilyen alkalom október vége, amikor faragott tökök sokasága látható a Sugár úton. Ezzel párhuzamosan pedig évek óta megszervez a gyermekek számára egy tökfaragós délutánt. Idén erre október 26-án, csütörtökön került sor.

 

A rendezvény legfontosabb kelléke természetesen a tök. Ennek beszerzésében is nagyon nagy segítséget kap a közösségi ház évek óta, Horváth Ádám erdész személyében.

 

Az idei tökfaragós buli újdonsága, amit már nagyon vártak a gyermekek, az a nyolc állomásból álló „csokit vagy csalok” útvonal, melynek teljesítéséhez a városközpontban kellett megtenni egy kisebb kört, megkeresve a felállított fabódékat.

 

A Rózsa utcában három állomás lett kialakítva, de volt egy a rendőrőrs, illetve a Meller kastély előtt is. Mire mindegyiket végigjárták, már besötétedett. De a lényeg, hogy vidám órákat tölthettek el, és nem kevés édességgel térhettek haza.

 

 

 



Műsor

Július 11. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

19.47: Forgószínpad – színházi magazin

20.16: Vydareny: A fénnyel írott kép - dokumentumfilm

21.15: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

22.47: Forgószínpad – színházi magazin

23.15: Vydareny: A fénnyel írott kép – dokumentumfilm

00.14: Képújság

 

Július 12. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

  7.47: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

10.47: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

13.47: Vallási magazin – mise a Jézus Szíve Katolikus Templomból

14.46: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

16.47: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. július 7.)

19.48: Forgószínpad – színházi magazin

20.16: Vydareny: A fénnyel írott kép – dokumentumfilm

21.15: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár