Március végén a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában is megemlékeznek a névadóról. Így volt ez idén is. 24-én, pénteken reggel, a történelmi időket idéző műsort követően a Csurgói Általános Iskolák igazgatója, Sikesdi Veronika mondott ünnepi beszédet. Ezt követően került sor a koszorúzásra, majd zárásként könyvjutalmakat, elismeréseket vehettek át az azokat megérdemlő tanulók.
Ünnepségre vonulnak be a tornaterembe a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tanulói. Ebben az évben március 24-én, pénteken reggel emlékeztek meg a diákok, tanárok és a meghívott vendégek az intézmény névadójáról, aki egyébként 1676. március 27-én született. Az elején, a szokásoknak megfelelően, a zászlóbehozatalra került sor, melyet az ünnepi műsor követett.
Beszédet ebben az esztendőben is Sikesdi Veronika, a Csurgói Általános Iskolák igazgatója mondott.
A megemlékezés elmaradhatatlan része a koszorúzás. A bejárat mellett található Rákóczi-szobornál a diákok virágokkal tisztelegtek, majd az általános iskola vezetői, az önkormányzat részéről Füstös János polgármester, Vassné Huszics Bernadett alpolgármester és Viola Ernő oktatási referens, valamint a résztvevő intézmények vezetői koszorúkat helyeztek el. A tornaterembe visszavonulva pedig zárásként különböző díjak kerültek kiosztársra. Először egy több oktatási intézmény számára kiírt pályázat legjobbjainak, majd az ünneplő általános iskola tanulóinak, akik kiváló tanulmányi vagy sportteljesítményt értek el.
Műsor
Május 28. vasárnap
8.00: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból
8.38: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.45: Testületi ülés (2023. május 25.)
14.54: Így történt – archívműsor ismétlés
15.42: Csurgói KK – Fejér B.Á.L.-Veszprém NB I-es férfi kézilabda mérkőzés
17.02: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés
17.35: Generációnk – nyugdíjas magazin ismétlés
18.14: Csavargók – dokumentumfilm ismétlés
19.17: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból ismétlés
19.54: Csurgói Hírmagazin ismétlés
20.39: Képújság