Országjáró utcafórumot tart a FIDESZ-KDNP, melyen igyekszik minden kis régióba eljutni. Ennek a keretében érkezett Csurgóra Szászfalvi László országgyűlési képviselő meghívására Lázár János. Az építési és közlekedési miniszter a vidék, ezzel együtt a települések fejlesztésének a fontosságát hangsúlyozta az önkormányzati választások kapcsán, melynek záloga a kormánypárti polgármester és képviselő-testület. Az Európai Parlamentbe pedig olyan képviselőket kell küldeni, akik a békét és a biztonságot tartják a legfontosabbnak. Az eseményen Füstös János polgármester-jelölt bemutatta a FIDESZ-KDNP helyi jelöltjeit.
Somogyországba érkezett Lázár János május 23-án, ahol több településen is járt a FIDESZ-KDNP országjáró utcafórumának keretében. A kora esti órákban Csurgóra is megérkezett, ahová térségünk országgyűlési képviselője hívta és várta. Az eseményen először Szászfalvi László hangsúlyozta a választások tétjét helyi és európai szinten egyaránt.
Füstös János, a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje, jelenlegi városvezető a Csurgón megvalósult fejlesztéseket emelte ki elsősorban. A befejezetteket és befejezetleneket egyaránt. Ezek között is hosszabban beszélt az új bölcsőde építéséről és a Mesevár Óvoda felújításáról, melyek szimbolikusan a jövő építéséről szólnak. Ezt követően bemutatta a FIDESZ-KDNP helyi jelöltjeit.
A közösségi ház melletti, központi parkban megtartott eseményen Lázár János elsőként Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolta, majd a vidékfejlesztés fontosságát indokolta. Az építési és közlekedési miniszter a folytatásban arról is beszélt, miért lenne szerencsés, ha a helyi képviselő-testületben FIDESZ-KDNP-s jelöltek lennének. Elmondta, helyi szinten nem marakodni, hanem összefogni kellene, és ezt képviselve érkezett városunkba. Ígéret is elhangzott a miniszter részéről, mely szerint megkapja Csurgó a szálloda és élményfürdő építésének befejezéséhez szükséges mintegy 850 millió Ft-ot. A folytatásban az európai parlamenti választások jelentőségére tért át. Ehhez kapcsolódóan elsőként azt mondta, a magyar mezőgazdaságot és élelmiszeripart védeni kell, nem szabad hagyni, hogy a magyar termékek háttérbe szoruljanak a másik európai uniós országéval szemben. A folytatásban pedig az Európai Uniót megosztó orosz-ukrán háború volt a téma.
Zárásként az egy-két kérdés és vélemény kapcsán előtérbe került, hogy elmaradhatatlan a közúti és a vasúti hálózatok fejlesztése a jövő tekintetében. Végezetül Lázár János miniszter, Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Füstös János polgármesterjelölt mindenkit arra kért, mindenképpen menjen el szavazni június 9-én.
Műsor
Február 14. péntek
7.00: Csurgói Hírmagazin
7.40: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin
10.40: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.40: Vallási magazin – mise a Szentlélek Templomból
14.20: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin
16.40: Képújság
19.00: Csurgói Hírmagazin
19.40: Forgószínpad – színházi magazin
20.15: Közelítés a fényhez - dokumentumfilm
21.08: Képújság