Politikamentes városvezetést szeretne a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület

Több utcai fórumot is tart a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület, aki Ilia Csaba személyében polgármesterjelöltet, mellette pedig hat önkormányzati képviselőjelöltet indít a június 9-ei helyhatósági választáson. A városvezetést politikamentesen szeretnék megvalósítani, melyhez programjaikat civil szervezetük facebook-oldalán részletezik. A lakossági problémák megismeréséhez tartják fontosnak az utcai beszélgetéseket.

Politikamentes városvezetést szeretne a Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület

A Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület ebben az esztendőben kezdte meg tevékenységét, megszervezni programjaikat azzal a nem titkolt céllal, hogy a június kilencedikei önkormányzati választásra saját polgármester-, illetve képviselőjelölteket indítson. Ez pedig már hivatalossá vált a határidőre leadott, megfelelő számú ajánlószelvénynek köszönhetően.

 

Programokat is megfogalmaztak, melyek azok az irányvonalak, elképzelések, amelyek mentén szeretnék vezetni Csurgót.

 

A Csurgó Város Fejlődéséért Egyesület jelöltjei a választás előtt hét utcai fórumot kívánnak tartani. A harmadikra került sor május 22-én, szerdán a központban. Ilia Csaba elmondása szerint, nagyon hasznosak voltak az eddigi alkalmak.

 

A polgármesterjelölt zárásként hozzátette, a facebook-oldalukon leírt programjaik megvalósításának a részleteit a választás hetében szeretnék teljes mértékben kifejteni, ezzel védve egyelőre az ötleteiket.

 

 

 



Műsor

Április 21. hétfő

  8.00: Vallási magazin – mise a Szentlélek Katolikus Templomból

  8.40: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.38: Így történt – archívműsor

14.42: Forgószínpad – színházi magazin

15.16: Csurgói KK – Carbonex-Komló NB I-es férfi kézilabda mérkőzés

16.38: Kvantum - tudományos magazin

17.15: Szeretet.szolgálat – dokumentumfilm

17.38: Szent férfiak idegenből - dokumentumfilm

18.05: Vallási magazin – istentisztelet a Csurgói Református Templomból

18.45: Csurgói Hírmagazin

19.25: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár