Hírek

Közélet

Huszonnégyen vettek részt a népmesemondó versenyen

    Az idei Csurgói Őszi Napok keretén belül ismét megrendezésre került a közösségi házban a népmesemondó verseny. A negyedik alkalmon 14 alsó és 10 felső tagozatos általános iskolás vett részt. A zsűri elnökének elmondása szerint, évről-évre jobb, színvonalasabb produkciókat adnak elő a versenyzők. Nem véletlen, hogy idén először a felsősök között nem tudtak dönteni, ki volt a legjobb mesemondó, így ketten is első helyezettek lettek. Kósáné Kisgéczi Gabriella a gyermekek iskolai tanulását illetően, nagyon hasznosnak tartja ezeket az irodalmi megmérettetéseket.

    Ezúttal soros ülésen hoztak a képviselők határozatokat

      Szeptember 28-án a rendelet szerinti, szeptemberi soros ülésre jöttek össze városunk képviselői. Összesen öt előterjesztésben kellett döntést hozniuk. Ezek között főként módosításokra került sor: az önkormányzat és a Városi Könyvtár Szervezeti és Működési Szabályzatáé, a helyi építészeti értékek védelméről szóló rendeleté, valamint az idei évi költségvetésé. Ezeken kívül megállapodást kötöttek a Kolping Nagyváthy Középiskolával a közétkeztetési feladatok ellátásáról.

      Színes programok a Csurgói Őszi Napokon

        Szeptember 23 és 24-én került megrendezésre a Csurgói Őszi Napok. A kettőnapos fesztivál keretében, pénteken délután a Festetics Városok Találkozójára került sor. A szombati nap a főzőversennyel vette kezdetét, majd mesemondóversenyre és helytörténeti kerékpártúrára került sor. Délutántól a kulturális programoké volt a főszerep. A rendezvényt, a tavalyi fesztiválhoz hasonlóan, élő koncert zárta, ahol ezúttal a Rudán Joe Band lépett fel.

        Kettő előterjesztés a rendkívüli ülésen

          Pénteken reggel ismét rendkívüli ülésre jöttek össze városunk képviselői. Itt kettő előterjesztésben kellett dönteniük. Először az úgynevezett Gördülési Fejlesztési Tervet fogadtak el, amely 15 évre, vagyis 2031-ig határozza meg a víziközmű-szolgáltatás minőségi javításának az elképzeléseit. A második napirendi pontban pedig a Szavazatszámláló Bizottság póttagjait választották meg.

          Országos Kolping Tanévnyitó a Nagyváthy Középiskolában

            Csurgón tartotta országos tanévnyitóját a KOSZISZ, amely 13 oktatási intézményt működtet, köztük a Kolping Nagyváthy János Középiskolát. Az eseményen Szászfalvi László országgyűlési képviselő, valamint Tóth Gábor, a KOSZISZ igazgatója mellett részt vett és ünnepi beszédet mondott dr. Rétvári Bence parlamenti államtitkár.

            Újabb rendkívüli ülés szeptember elején

              Szeptember 5-én, hétfőn újabb rendkívüli ülést tartott városunk képviselő-testülete. Ezúttal három fontos előterjesztés várt döntéshozatalra, melyek végül megszavazásra kerültek. Ennek tükrében számlavezető pénzintézetet váltott az önkormányzat, módosította a városi uszoda kivitelezési szerződését, illetve támogatta a Csurgói Ipari Park Kft. hitelfelvételét.

              44,66 %-os csurgói részvétel a népszavazáson

                Eredménytelen lett a vasárnapi népszavazás, ugyanis a választópolgárok valamivel több, mint 40 %-a ment el szavazni. Közülük az érvényesen voksolók 98 és fél %-a nem szeretné, hogy az Európai Unió migránsokat telepítsen be hazánkba. Csurgón 44 %-os volt a részvétel. Az 1885 szavazólapból kereken 100 volt az érvénytelen. Az érvényesek között ugyanannyi volt a kvótarendszer bevezetését elutasítók aránya, mint országosan.

                Csurgón találkoztak a Festetics-városok

                  19. alkalommal került sor szeptember 23-án, pénteken a Festetics Városok Találkozója. A rendezvénynek ezúttal Csurgó volt a házigazdája. Délután egy többfordulós helytörténeti vetélkedőn vettek részt a három résztvevő város, Keszthely, Hévíz és Csurgó diákcsapatai. Az esti gálaműsoron a polgármesterek köszöntötték a résztvevőket, színvonalas kulturális műsorral egybekötve.

                  Lakossági fórum a kényszerbetelepítés elleni népszavazásról

                    „Védjük meg Magyarországot”. Ezzel az elnevezéssel tartott múlt héten, pénteken lakossági fórumot Szászfalvi László. Témája a kényszerbetelepítés elleni népszavazás volt. Országgyűlési képviselőnk vendéget is hívott az alkalomra, dr. Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár személyében. Mindketten arra kérték a választópolgárokat, menjenek el szavazni október másodikán, és mondjanak „nem”-et az Európai Unió által bevezetni kívánt migránselosztási rendszer ellen.

                    Csurgó is állomása volt a Jerikó Zarándoklatnak

                      Csurgóra ért a Jerikó Zarándoklat. 2013-ban vetődött fel budaörsi hölgyben, hogy hitben és engedelmességben körbejárják a határt, védelmet kérve Istentől az országunkra. Az első útra egy évvel később került sor, amely 42 napon át tartott, mintegy 1900 kilométert gyalogolva. Csurgó először tavaly volt állomása a zarándoklatnak, amely minden évben augusztus közepén indul Esztergomból kelet és nyugat irányban egyszerre, hogy aztán másfél hónap múlva a résztvevők Szegeden, a végállomáson találkozzanak.

                      Átadták a felújított sportcsarnokot

                        Ünnepélyes keretek között került átadásra augusztus végén a felújított, átépített Sótonyi László Sportcsarnok. A projekt nagyon komoly állami támogatással valósulhatott meg, melyért Szászfalvi László országgyűlési képviselő és Füstös János polgármester is köszönetet mondott a miniszterelnöknek, illetve a kormányzatnak. Az avató ünnepségen részt vett Kozmann György sportért felelős helyettes államtitkár, aki elégedettségét fejezte ki annak kapcsán, hogy egyre több sportlétesítmény kerül átadásra.

                        Államalapítási ünnepség Csurgón is

                          Szentmisével kezdődött idén is az augusztus 20-ai ünnepség Csurgón, melyet a Szentlélek Templomban ezúttal Horváth Lóránt, nagyatádi plébános celebrált. Az esemény ezt követően a templom melletti Szent István szobornál folytatódott, ahol Szászfalvi László országgyűlési képviselő mondta el ünnepi gondolatait. A koszorúzást követően, Füstös János polgármester Csurgó zászlaját adta át a templomok, illetve az egyházkerületek képviselőinek, hogy ezzel szimbolikusan is erősítse a város és az egyházak közötti jó kapcsolatot.

                          Műsor

                          Október 2. hétfő

                          18.20: Torna időseknek: kartorna állva

                          18.30: A szomszéd vár - turisztikai magazin

                          19.00: Csurgói Híradó

                          19.17: Torna időseknek: kartorna állva

                          19.27: Így történt – archívműsor

                          20.05: Képújság

                          22.00: Csurgói Híradó ismétlés

                          22.17: Így történt – archívműsor ismétlés

                          22.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés

                          23.25: Képújság

                           

                          Október 3. kedd

                            7.00: Csurgói Híradó ismétlés

                            7.16: Képújság

                          10.00: Csurgói Híradó ismétlés

                          10.17: Torna időseknek: talajtorna

                          10.27: Képújság

                          13.00: Csurgói Híradó ismétlés

                          13.17: Így történt – archívműsor ismétlés

                          13.55: Képújság

                          16.00: Csurgói Híradó ismétlés

                          16.17: Torna időseknek: talajtorna

                          16.27: Képújság

                          18.50: Torna időseknek: talajtorna

                          19.00: Csurgói Híradó ismétlés

                          19.17: Így történt – archívműsor ismétlés

                          19.55: A szomszéd vár - turisztikai magazin ismétlés

                          20.25: Képújság

                          Időkép

                          Legfrissebb hírek

                          Naptár