Hasznos ötletek vetődnek fel az évet értékelő megbeszéléseken

Ebben az esztendőben is kötetlen, baráti megbeszéléseket tartott az év végén Füstös János. Vállalkozókkal, civil szervezetekkel, intézményvezetőkkel, egyházi szereplőkkel, nyugdíjasokkal. Városunk polgármestere nagyon fontosnak tartja ezeket az alkalmakat, hiszen pozitív és jobbító szándékú negatív kritika egyaránt elhangzik az eltelt esztendőben végzett városvezetői munkáról. Természetesen ilyenkor a jövő évi tervek is előkerülnek, melyek során számos olyan jó ötlet, elképzelés is elhangzik, amely mindenképpen a város fejlődését, az itt élők kényelmét szolgálja.

Hasznos ötletek vetődnek fel az évet értékelő megbeszéléseken

Decemberben szinte mindenki a Karácsonyra készülődik. Emellett azonban sokan az évet is zárják tevékenységüket illetően. Értékeléssel, elemzésekkel, melynek tükrében meg lehet fogalmazni a jövő esztendőt érintő terveket. Így tesz Füstös János polgármester is, aki több alkalommal is év végi megbeszélést tartott a csurgói társadalmi élet különböző szereplőivel.

 

Jelenleg már folyik a város 2023-as költségvetési tervének a készítése. Ebből a szempontból rendkívül időszerűek a megbeszélésen felmerült tervek, ötletek.

 

 

 



Műsor

Január 26. csütörtök

19.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 22.) ismétlés

19.40: GODÓT (ót) ÉK – Kolping Nagyváthy Középiskola színjátéka

20.10: Adj nekem egy Bírót! – dokumentumfilm Bíró Lászlóról

21.46: Képújság

22.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 1.) ismétlés

22.40: GODÓT (ót) ÉK – Kolping Nagyváthy Középiskola színjátéka ismétlés

23.10: Adj nekem egy Bírót! – dokumentumfilm Bíró Lászlóról ismétlés

23.45: Képújság

 

Január 27. péntek

  7.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 22.) ismétlés

  7.40: Képújság

10.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 22.) ismétlés

10.40: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 22.) ismétlés

13.40: Képújság

16.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 22.) ismétlés

16.41: GODÓT (ót) ÉK – Kolping Nagyváthy Középiskola színjátéka ismétlés

17.10: Képújság

19.00: Csurgói Hírmagazin (2023. január 22.) ismétlés

19.40: GODÓT (ót) ÉK – Kolping Nagyváthy Középiskola színjátéka ismétlés

20.10: Adj nekem egy Bírót! – dokumentumfilm Bíró Lászlóról

20.46: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár