Egy előterjesztéssel kibővülve, összesen hat napirendi pont várt megtárgyalásra városunk képviselő-testületének júniusi, soros ülésén, melyre 29-én, csütörtökön délután került sor. Szó volt a Csurgó Kártyáról, egy pályázat benyújtásáról, egy lakás vételárának a meghatározásáról, a II. sz. házi gyermekorvosi körzet további működtetéséről, illetve az önkormányzat udvarát érintő fejlesztésről.
Viszonylag kevés napirendi pont várt megtárgyalásra a képviselő-testület június 29-én, csütörtökön megtartott, soros ülésén. Szám szerint egy helyi kiosztású anyaggal együtt hat. Elsőként a Csurgó Kártyáról szóló rendelet került módosításra, mellyel gyakorlatilag az érvényessége került meghosszabbításra fél évvel. Másodikként egy pályázat beadásáról volt szó a Magyar Falu Program keretében. Természetesen mindenki megszavazta az állami forrásból történő járdafejlesztés lehetőségét.
A folytatásban meghatározták egy Csokonai u. 10-12. sz. alatti önkormányzati bérlakás vételárát, majd következett a II. sz. házi gyermekorvosi körzet további működtetéséről szóló előterjesztés. Ennél mind a négy határozati javaslat egyhangú támogatást kapott. Pont kerülhet az önkormányzat udvarának a felújítása körüli probléma megoldására. Ezt tárgyalták ötödikként. Egy ellenszavazat mellett öten az „igen” gombot nyomták meg arra, hogy kezdődjön meg a hivatal udvarának a fejlesztése, melynek munkálataira, a közösségi házat is felújító Juhai és Társa került kiválasztásra, mint a legelőnyösebb ajánlatot tévő cég.
Zárásként hosszabb vita és több téma hangzott el a két ülés közötti tisztségviselői tevékenységekről szóló tájékoztatóknál. De végül ez is elfogadásra került.
Műsor
Május 20. hétfő
17.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
18.25: Diagnózis – egészségügyi magazin
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Képújság
22.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
22.46: Így történt – archívműsor
23.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
00.10: Képújság
Május 21. kedd
7.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
7.46: Képújság
10.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
10.46: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
12.13: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
13.46: Így történt – archívműsor
14.35: Képújság
16.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
16.46: Képújság
17.32: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
19.00: Csurgói Hírmagazin (2024. május 19.)
19.46: Így történt – archívműsor
20.35: Diagnózis – egészségügyi magazin
21.10: Képújság