Névadója előtt tisztelgett február 2-án, csütörtökön délelőtt az Eötvös József Általános Iskola nevelőtestülete, diákjai és a meghívott vendégek. Ünnepi beszédet az intézmény igazgatója mondott, majd a tanulók műsort adtak a Batthyányi-kormány vallási és közoktatási miniszterének emlékére. A hagyományoknak megfelelően ez alkalommal hirdették ki a tantárgyversenyeken elért eredményeket és adták át a jól megérdemelt jutalmakat.
Minden év február eleje az ünneplés jegyében telik az Eötvös József Általános Iskolában. Ekkor tartják meg ugyanis az Eötvös Napot. Az eseményre idén 2-án, csütörtökön délelőtt került sor, a névfelvétel pontos napján. Ünnepi beszéde elején Sikesdi Veronika igazgató egy Vass Albert gondolatot idézett, mely így hangzik: „Az a dolgom, hogy hidat építsek a múlt és a jövendő között. És hogy ennek a hídnak a pilléreibe beleépítsek mindent, amit a múltból a jövendőbe átvinni érdemes.”
Az ünnepi műsorban egy országgyűlési jelenetet adtak elő a 6/A osztályos tanulók, miként kerültek elfogadásra a vallási és közoktatási miniszter meghatározó törvényjavaslatai.
Mindig nagy izgalom előzi meg a tanulmányi versenyek díjainak átadását. Ilyenkor osztályonként sorolják fel a nyerteseket, akik örömmel veszik át munkájukért járó jutalmukat. Erre az Eötvös Nap ünnepi részének a zárásaként került sor, a Szózat eléneklése előtt.