Az országos bajnokságon aranyminősítést szerezve, kijutott az Európa Bajnokságra a református gimnázium művészeti iskolájának a tánccsoportja. Mindez óriási siker, főleg úgy, hogy gyakorlatilag egy éve kezdte meg a diákokkal a munkát Berkes Sándor táncoktató. A kontinensviadalt július elején rendezik meg.
A református iskola művészeti iskolájának táncosai rendre szépen bizonyítanak és teljesítenek a különböző versenyeken, számos oklevelet, kiváló minősítést szerezve. Nem rég óta kezdték a munkát Berkes Sándor táncoktató irányítása mellett, de máris óriási sikert értek el. Az országos versenyen arany minősítést szerezve, kijutottak az Európa bajnokságra.
Berkes Sándor a szakmai munka felépítése kapcsán elmondta, egyelőre még nem tervezi azt, hogy táncosai egyénileg is induljanak versenyeken.
Elég nagy népszerűségnek örvend a tánccsoport, hiszen szép számmal jelentkeztek tanulni a mozgáskultúrának ezt a látványos elemét. A táncoktató azért végezetül elmondta, továbbra is sok szeretettek várják az érdeklődőket, a jelentkezőket.
Műsor
Május 19. vasárnap
8.00: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
9.27: Képújság
13.00: Csurgói Hírmagazin
13.46: Így történt – archívműsor
14.30: Forgószínpad – színházi magazin
15.00: Csurgói KK – MOL Tatabánya KC NB I-es bajnoki férfi kézilabda mérkőzés
16.26: Kvantum - tudományos magazin
17.00: Otthon, otthon – dokumentumfilm
17.55: Vallási magazin – konfirmációi ünnepi istentisztelet az Alsoki Református Templomból
19.20: Csurgói Hírmagazin
20.08: Képújság