Városi ünnepség augusztus 20-án

Az államalapítás alkalmából megtartott, augusztus 20-ai városi ünnepségidén is misével kezdődött, majd a Szentlélek Templom melletti Szent István szobornál folytatódott. Itt Vargáné Hegedűs Magdolna önkormányzati képviselő mondta el ünnepi gondolatait. Ezt követően került sor a koszorúzásra, majd befejezésként a résztvevők megkóstolhatták a megszentelt újkenyeret.

Városi ünnepség augusztus 20-án

Az ünnepi mise részeként került megáldásra az újkenyér ebben az esztendőben is augusztus 20-án városunkban. A Szentlélek Templomban zajló eseményt követően a résztvevők államalapító királyunk szobrához vonultak, ahol bevezetésként egy vers hangzott el.

 

Az államalapításhoz kapcsolódó gondolatait ez alkalommal Vargáné Hegedűs Magdolna önkormányzati képviselő osztotta meg, majd az augusztus 20-ai városi ünnepség kulturális részeként a Decsi testvérek énekkel készültek.

 

A hagyományoknak megfelelően megkoszorúzásra került Szent István király szobra. Az önkormányzat mellett, az egyházi és a civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Ezt követően, zárásként a résztvevők megkóstolhatták a megszentelt, új kenyeret.

 

 

 



Műsor

Május 28. vasárnap

  8.00: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból

  8.38: Képújság

13.00: Csurgói Hírmagazin

13.45: Testületi ülés (2023. május 25.)

14.54: Így történt – archívműsor ismétlés

15.42: Csurgói KK – Fejér B.Á.L.-Veszprém NB I-es férfi kézilabda mérkőzés

17.02: Forgószínpad – színházi magazin ismétlés

17.35: Generációnk – nyugdíjas magazin ismétlés

18.14: Csavargók – dokumentumfilm ismétlés

19.17: Vallási magazin – istentisztelet az Alsoki Református Templomból ismétlés

19.54: Csurgói Hírmagazin ismétlés

20.39: Képújság

Időkép

Legfrissebb hírek

Naptár